Igazságosság: Papcsák Ferenc ártatlan
A Fővárosi Bíróság 2005. szeptember 5-én kelt végzésében Papcsák Ferencet egy rendbeli magánokirat-hamisítás vétségének vádja alól jogerősen felmentette.
Dátum: 2005-09-16 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:13.141999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismert, Papcsák Ferenc országgyűlési képviselő ellen egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt emeltek vádat. Papcsák Ferenc egyéni ügyvédként 2001 augusztusában szerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságával arra, hogy az új hírközlési törvény végrehajtási rendeletének a megalkotásában közreműködik. Az országgyűlési képviselő további megbízási szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal, illetőleg ügyvédekkel és további gazdasági társaságokkal, hogy közreműködjenek a jogszabály előkészítésében. A vádirat szerint Papcsák Ferenc valótlan teljesítési jegyzőkönyveket állított ki.
Az elsőfokú bíróság ítélete megállapította, hogy Papcsák Ferenc és alvállalkozói szerződésben meghatározott feladatokat elvégezték, és a teljesítési jegyzőkönyvek valós tartalmúak. Az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét Papcsák Ferenc vonatkozásában a Fővárosi Bíróság jóváhagyta.
Fidesz frakció
Sajtóiroda
Budapest, 2005. szeptember 16.