Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az önkormányzatok lehúzhatják a rolót"

Ez az utolsó csepp a pohárban, az önkormányzatok lehúzhatják a rolót - jelentette ki Kósa Lajos arra reagálva, hogy jövőre mintegy százmilliárd forinttal csökken a települések költségvetése. Debrecen polgármestere szerint a kormány úgy döntött, csődbe viszi az államháztartást, és ezzel együtt az önkormányzatokat is. A TÖOSZ elnöke úgy véli: létszámleépítés és intézményösszevonás várható.


Dátum: 2005-09-16 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:14.619046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez az utolsó csepp a pohárban, az önkormányzatok lehúzhatják a rolót" - jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az Info Rádiónak arra reagálva, hogy a Belügyminisztérium mintegy százmilliárd forinttal csökkenti az önkormányzatok költségvetését a következő évben. A városvezető kiemelte: a legtöbb önkormányzat eddig is hitelből finanszírozta a folyó kiadásait, és most nincs pénz fejlesztésre, önrészre és tervezésre. Kósa Lajos kijelentette: a települések örülnek, ha a fűtésszámlákat, a közterület-fenntartást, a közalkalmazottak bérét ki tudják fizetni. A debreceni polgármester hozzátette, hogy a szeptemberi 4,5 százalékos törvénybe rögzített béremelés is "halálos csapás" az önkormányzatoknak. "A kormány úgy döntött, csődbe viszi az államháztartást, benne az önkormányzatokat" - nyilatkozta Kósa, majd hozzátette: "be kell ismerni, hogy államcsőd van, és nem tudjuk ezt a működést fenntartani!"

Debrecen polgármestere feltette a belügyi tárcának szóló kérdést: mit nem kell ezután csinálniuk a településeknek? "Nem kell világítani az utcákon? Nem kell takarítani? Nem kell a pedagógusoknak bért fzetni? Nem kell fenntartani az orvosi ügyeletet?" - sorolta a példákat Kósa Lajos. Arra a kérdésre, hogy van-e még olyan intézmény, amit össze tudnak vonni a költségek csökkentése érdekében, úgy válaszolt, hogy mondjuk összevonják a bölcsődét a tűzoltósággal, a közterület-felügyeletet pedig a középiskolákkal, és az iskolások környezetvédelmi óra gyanánt a parkot fogják tisztítani és megbüntetik a szabálytalanul parkolókat.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke, Dióssy László szerint a költségek ilyen mértékű csökkentése keserű pirula lenne az önkormányzati szféra számára. Dióssy az Info Rádiónak elmondta: a döntés azt jelenti, hogy a fejlesztéseket minimális szintre kellene csökkenteni, illetve a működés feltételeit sem lehetne teljes körűen biztosítani. Emlékeztetett, hogy több mint 1300 önkormányzat van hátrányos helyzetben önhibáján kívül, és a jelenlegi helyzetben sem tudják biztosítani az elvárható működést.

Dióssy hozzátette: a 100 milliárdos csökkentés miatt a helyhatóságok többsége csődközeli helyzetbe kerül, és várhatóan jelentős létszámleépítés és intézményösszevonás következne be. "Az önkormányzatok eljutottak a tűréshatárig" - emelte ki a TÖOSZ elnöke. Dióssy közölte: "hiú ábrándokat kerget, aki azt hiszi, hogy az önkormányzatokon lehet még szorítani."

Mint ismert, tegnap a BM politikai államtitkára, Juhász Gábor tegnap bejelentette: mintegy százmilliárd forinttal, 1349 milliárd forintról 1255 milliárd forintra csökken az önkormányzatok költségvetése jövőre az adók mérséklése miatt. Juhász kiemelte: mintegy 300 milliárd forinttal csökkennek az állami bevételek, így apad az elosztható források mértéke is. A BM államtitkára szerint a településeknek hatékonyabban és olcsóbban kell ellátniuk a közfeladatokat, akár az intézmények és szolgáltatások közös működtetése révén is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek