A legjobb európai rövidfilm Velencében: Péterffy Zsófia Kalózok szeretője
Magyar siker született a velencei filmfesztiválon: Péterffy Zsófia Kalózok szeretője című festményanimációja nyerte az Európa Filmakadémia legjobb európai rövidfilmnek adományozott díját. A siker azért is jelentős, mert már harminchat éve, hogy nem nyert magyar animációs film Velencében.
Dátum: 2002-09-10 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:44.146819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mondanom sem kell, váratlanul ért a megtiszteltetés, hisz a kilenc induló rövidfilm mind nagyon érdekes, vicces vagy hatásvadász volt - mondta a harmincéves nyertes, Péterffy Zsófia, aki vasárnap este vette át az elismerést. - Az én filmem volt a legdrámaibb a mezőnyben, talán ez az, ami felkeltette a zsűritagok figyelmét."
Péterffy Zsófia filmje, a Kalózok szeretője már a kecskeméti animációs fesztiválon is nagy sikerrel szerepelt, a rövidfilmek nagydíját nyerte.
A nyolc és fél perces festményanimációs filmet egy Villon-ballada Faludy-átirata, a Ballada a kalózok szeretőjéről ihlette, és egy Marseille környéki kikötői bordélyházban játszódik. Azt mutatja be, hogy a megalázás és megaláztatás előbb-utóbb minden embert gonosszá tesz. Jennyt, a főszereplőt sorozatos megaláztatások érik, ezért bosszúról álmodik. A kalózhajó megjelenése lehetőséget ad neki erre. Miközben a hajót várja, mosakszik és ünnepi díszbe öltözik, de a megaláztatásokat nem tudja lemosni önmagáról, szívét nem képes ünneplőbe öltöztetni. Végül döntési helyzetbe kerülve a megalázót pusztítja el, a gyilkosság azonban a gyilkost is megöli, hiába érzi a kivégzést jogosnak.
A Kalózok szeretője a fiatal rendezőnőnek - aki '97-ben az iparművészeti egyetem animáció szakán végzett - nem az első alkotása, Démonok nemzetsége című vizsgafilmje után Szaggatlak, mint a fergeteg címmel (mely egy József Attila vers) '99-ben is készített rövidfilmet, jelenleg pedig egy harmadik alkotáson dolgozik, melynek címe A fogathajtó.
A két éven át készült nyertes film különlegessége, hogy nem rajzolták, hanem festették a filmkockákat, méghozzá maga a rendezőnő festette őket alkotótársával, Polányi Ritával. A film producere, Mikle Judit lapunknak elmondta: veszélyben volt a befejezés, de még egy összeget kaptak a film finanszírozójától, a Magyar Mozgókép Közalapítvány animációs szakkuratóriumától, így be tudták fejezni a produkciót.
A nyolc és fél perces animációhoz a zenét a Creutzfelt-Jakob SINdicate nevű együttes (Váczi Waxxmann László, Leszták Tibor, Horváth János) szerezte, a film dramaturgiai fordulópontjait figyelembe véve. "Ez egy meglehetősen free, asszociatív-improvizatív, zörej jellegű folyamatzene, melyet nagyon különleges hangszerekkel varázsoltunk elő: a preparált gitár és a cselló mellett sípokkal, okarinával és didgeridooval, ami az ausztrál bennszülöttek fafúvós hangszere" - mondta Váczi László, aki szerint a zene inkább egyfajta hangkép, mely önmagában is megállja a helyét.
A munkában oroszlánrésze volt még Varga György operatőrnek és Hap Magda vágónak is.
Kozár Alexandra - Magyar Hírlap