Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingatlanbotrány Párkányban

Július Rapavy, a párkányi Lakáskezelő Vállalat igazgatója jogszerűtlenül szerződést kötött egy ingatlanügynökséggel a laktanyai lakások értékesítéséről -írja a Hídlap.


Dátum: 2005-09-16 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:17.337945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A laktanya területén épülő 38 lakást eredetileg a párkányi Lakáskezelő Vállalatnak (LKV) kellett volna értékesítenie. Tekintettel arra, hogy júliusra a 38 lakásból mindössze 11 szerződését sikerült tető alá hozni, az LKV vezetése jóhiszemű módon felkért egy párkányi ügynökséget a maradék 27 otthon kiközvetítésére. Előzőleg a hivatal osztályvezetőinek egyik ülésén Július Rapavy megemlítette ebbéli szándékát és állítja, hogy a városvezetés augusztus elejétől tudott a tranzakcióról. Az említett lakásközvetítésre az LKV igazgatója szerződést kötött az ügynökség vezetőjével, aki történetesen a városi hivatal alkalmazottja. A közvetítésből eredő honorárium meghaladta volna az egymillió koronát és egyelőre nem világos, hogy milyen tételből fizették volna ki ezt az összeget. Értesüléseink szerint a közvetítőiroda eddig 12 leendő lakástulajdonossal kötött szerződést.

Az ügy pikantériája, hogy a hivatal említett alkalmazottja az összeférhetetlenség szabályait sértve betegállományban "maszekolt", ráadásul a hivataltól erre engedélye sem volt.

A képviselő-testület keddi ülésén felszólította a polgármestert, hogy bontson munkaszerződést a súlyos vétséget elkövető hölggyel. Tekintettel arra, hogy munkafegyelem megsértése címén előzőleg már kapott figyelmeztetést. Az önkormányzat emellett az ügy átfogó kivizsgálását kérte a főellenőrtől, különös tekintettel az LKV igazgatójának szerepvállalására, hivatali jogkörének túllépésére, és a közbeszerzési törvény betartására. Az LKV igazgatójának további sorsáról a főellenőr vizsgálati eredményének fényében az egy hónap múlva esedékes testületi ülésen döntenek majd a párkányi képviselők.

Forrás: Hídlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek