Lendületben a városvezetés: "minden más önkormányzati intézmény számlájáról lesöpörtük a pénzt,...ez azonban nem volt elég!"
Minden más önkormányzati intézmény számlájáról lesöpörtük a pénzt - mondta Nagykanizsa jegyzője a tesületi ülésen, azt értve ezalatt, hogy a város csak egy hónapra elegendő pénzt hagyott intézményeinél, a többit magához vonta. Ez azonban nem volt elég Nagykanizsa átmeneti likviditási, vagyis fizetési gondjainak megoldására - írja a nagykanizsa.fidesz.hu.
Dátum: 2005-09-16 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:18.275706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezért a polgármester megállapodott a városi kórház vezetőjével arról, hogy a gyógyintézmény ideiglenesen 100 millió forintot utal át a város számlájára. A kórház esetében ugyanis nem volt lehetőség a pénz - iménti fogalmazással élve - besöprésére.
A tranzakciót több képviselő is kifogásolta a közgyűlésen, és miután
a jegyző nem tudta megmondani, hogy a pénzátutalás törvényes volt-e,
végül úgy döntött a testület, hogy vizsgálatot indítanak ennek tisztázására. A megállapodás szerint egyébként az önkormányzat a szeptemberben esedékes iparűzési adóbevételből kívánja visszafizetni a pénzt a kórháznak.
Dr. Szabó Csaba kórházigazgató, egyben képviselő az ülésen azt mondta: ilyen tranzakció az előző ciklusban többször is előfordult, most ez az első ilyen eset. Hozzátette: úgy véli örülni kellene annak, hogy a kórház gazdálkodása lehetővé tette ezt a megoldást.
Forrás: Bánovics Attila - MR