Orbán Viktor: "Provokálni fognak"
A Gazdasági Konzultációról, és a Nemzeti Vagyonszerzésről beszélt a hírTV-ben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A volt miniszterelnök többek között arról is szólt, miért nem válaszolt a Parlamentben Gyurcsány Ferenc hétfői, ellene tett kirohanására.
Dátum: 2005-09-16 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:21.789193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor úgy fogalmazott: "Az MSZP-hez, amerikai válságtanácsadók érkeztek. A tanácsadók megmondták, hogy mi a pálya, a miniszterelnök személyesen támadja a volt miniszterelnököt. Ez fog történni a következő hetekben és napokban. Provokálni fognak. Nekem pedig az a dolgom, hogy ne vegyem fel a kesztyűt, ne engedjem, hogy a magyar közélet két ember személyeskedő vitájába silányuljon."
Forrás: hirtv.hu
fideszfrakcio.hu