Schwarzenegger újra indul a jövő évi kormányzóválasztáson
Arnold Schwarzegger kaliforniai kormányzó pénteken San Diegóban bejelentette, hogy jövőre újra indul a kormányzóválasztáson.
Dátum: 2005-09-17 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:23.276380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Igen, jelölt vagyok a kormányzói posztra a jövő évi választásokon. Befejezem azt a munkát, amit elkezdtem" - jelentette ki a színészből lett politikus.
A mérsékelt republikánus ex-színész 2003 októberében aratott győzelmet a hagyományosan demokrata párti többségű államban, miután elődjét, Gray Davist súlyos pénzügyi válság miatt népszavazással visszahívták.
Az 58 éves osztrák származású egykori filmsztárnak egyre csökken a népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint: a múlt héten a megkérdezett kaliforniai választópolgároknak csupán 36 százaléka támogatta.
MTI - fideszfrakcio.hu