Kulturális Örökség Napjai: ötszáz épület nyílik meg ma a látogatók előtt.
Több mint kétszázharminc településen összesen ötszáz épület nyílik meg ma a nagyközönség előtt, és számos kulturális sétaútvonal várja az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai alkalmából a hétvégén.
Dátum: 2005-09-17 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:23.565787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szombat-vasárnapi ingyenes épületlátogató program középpontjában az idén a várak, erődítmények, kastélyok, kúriák és paloták állnak, a szlogen: "Kő kövön... marad".
Franciaországban 1984-ben született meg a nyitott műemlékek napjának gondolata, amelynek lényege: tárják ki kapuikat a nagyközönség előtt olyan épületek is, amelyek egyébként egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan látogathatók.
Budapesten a Sándor-palota, a Tűzraktár épülete, az egykori Honvéd Főparancsnokság romos épülete és az Országos Atomenergia Hivatal várja a látogatókat.
A vidéki helyszínek között szerepel a régi pécsi vidámpark, a keceli haditechnikai park, a kecskeméti színház, a dorozsmai szélmalom, a szegvári Károlyi-kastély, a fertőrákosi püspöki palota és Salgó vára.
A magyarországi programhoz harminckét romániai, nyolc szlovákiai, valamint egy-egy ausztriai és szlovéniai helyszín is csatlakozott.
MTI - fideszfrakcio.hu