Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József: ma távolabb van az euró bevezetése, mint 2002-ben

Magyarország ma távolabb van az euró bevezetésétől, mint 2002-ben az Orbán kormány idején volt - jelentette ki Szájer József, az Európai Parlament képviselője az MTI-nek szombaton.


Dátum: 2005-09-17 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:26.006549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fideszes képviselő Joaquín Almuniának, az Európai Unió pénzügyi biztosának pénteki bejelentésére reagált, miszerint a az autópálya-építések a közkiadások részét képezik, és ez az idei, eredményszemléletű, GDP-arányos államháztartási hiány növekedését jelenti.

Szájer József elképzelhetőnek tartotta, hogy az ország lényegesen később tud csak csatlakozni az euró zónához, mint a környező országok, például Szlovákia, vagy Szlovénia.

"A helyzeten az sem segít, hogy a magyar kormány megpróbálja költségvetési és statisztikai bűvészmutatványokkal félrevezetni az EU intézményeit" - mondta.

Szavai szerint a magyar kormány már így is hiteltelen az európai intézmények szemében. Említést tett arról, hogy Magyarországot a túlzott deficit eljárás alá vonták, amit az egyik legszigorúbb gazdasági eljárásnak nevezett.

"Ez azt mutatja, hogy Magyarország nem tudja teljesíteni a saját maga által vállalt kötelezettségeket, az államháztartás hiányának 3 százalék alá történő csökkentéséről" - tette hozzá.

A kormánynak az állampolgárok és az EU megtévesztése helyett megfelelő gazdaságpolitikával kellene jó pontokat szereznie - tolmácsolta a Fidesz véleményét a képviselő.

Szájer József szerint a helyzet rontja az ország és a magyar gazdaság megítélését. "A kormány ugyan le tudja és le tudta cserélni a KSH vezetőit, az EU felé azonban korrekt számokat kell bemutatnia" - szögezte le.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek