Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mélyponton az iraki háború támogatása az Egyesült Államokban

Újabb mélypontra süllyedt az iraki háború támogatottsága az amerikai polgárok körében. Ez tűnt ki abból a legfrissebb közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit szombaton hozta nyilvánosságra a The New York Times és a CBS televízió.


Dátum: 2005-09-17 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:28.230474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Katrina hurrikán pusztításai után végzett első felmérés arra mutatott rá, hogy a megkérdezetteknek mindössze 42 százaléka támogatta George Bush elnök politikáját, illetve ennek kapcsán azt, hogy az amerikai csapatoknak addig kell Irakban maradniuk, amíg ez szükséges. Ez a szám 12 százalékkal alacsonyabb a támogatottság korábbi mélypontjánál.

A megkérdezettek 52 százaléka határozottan azt az álláspontot képviselte, hogy az amerikai csapatokat azonnal ki kell vonni Irakból.

A felmérésből kitűnt az is: tíz amerikai állampolgár közül nyolcnak az a meggyőződése, hogy az iraki háborúra fordított havi ötmilliárd dollárt otthon kellene felhasználni. A megkérdezettek túlnyomó többsége ezen túlmenően azt az álláspontot képviselte, hogy az iraki háború elvonja Bush elnököt a legfontosabb hazai feladatok teljesítésétől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek