Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszegett ígéretek után SZDSZ-es öntömjén

A szabad demokrata miniszterek jobban tették volna, ha csendben maradnak, látva az SZDSZ-es minisztériumok gyalázatos teljesítményét - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. A politikus a szabad demokrata pártelnök és miniszterek önelégedett szavaira reagált.


Dátum: 2005-09-17 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:28.838507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelentős változásokat hajtottak végre a liberális miniszterek az általuk irányított tárcáknál az eddig eltelt kormányzati időszakban - közölte Kuncze Gábor pártelnök a négy liberális tárca képviselőjével folytatott szombati budapesti megbeszélés után.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője üres liberális fecsegésnek minősítette az elhangzottakat és úgy vélte, hogy a szabaddemokrata tárcáknál nincs ok az elégedettségre, mivel az SZDSZ az elmúlt három évben "sorra megszegte választási ígéreteit". Ide sorolta az egészségügy rendbetételére, az adócsökkentésre, a környezetvédelmi beruházásokra tett liberális ígéreteket.

Példaként említette, hogy az elmúlt három évben "35 alkalommal emeltek adót, az egészségügy súlyosabb helyzetben van mint korábban bármikor, a Felső-Tisza és a Bodrog teljeskörű gátrendszerének kiépítésére nem biztosítanak pénzt, és ígéreteikkel ellentétben nő a parlagfűvel fertőzött területek nagysága Magyarországon".

Halász János csodálkozásának adott hangot, amiért "Kovács Kálmán, a kakaóbiztos számítógépek ügye után le mert ülni sajtótájékoztatót tartani, és sikerekről számolt be, különösen azután, hogy az ÁSZ vizsgálata szerint a korrupciógyanús ügylet, csak a jéghegy csúcsa a tárcánál".

Az ellenzéki képviselő szerint az oktatási miniszter "botrányról, botrányra bukdácsol, és a kormányzás hibájának nevezte, hogy "több száz iskola bezárása után ma már az egyetemek a közüzemi számláikat sem tudják kifizetni".

Kóka János kijelentésével ellentétben "nagyon rossznak" nevezte, hogy a gazdasági tárca liberális irányítás alatt áll, mert mint mondta: ezért nincs 3 éve gazdaságpolitikája az országnak. "A gazdaság versenyképessége romlik, a nemzetközi hitelminősítő intézetek pedig folyamatosan hátrébb sorolják az országot" - mondta. Felrótta a liberális tárcáknak, hogy " tavaly több mint 100 milliárd forintot vontak el a kis- és középvállalkozásoktól és azt, hogy a beígért 800 kilométer autópályának még a fele sem készül el, ráadásul jelentősen drágábban mint korábban".

Halász János felidézte Medgyessy Péter, korábbi miniszterelnök szavait is. Úgy vélte: "jó lenne, ha a szabaddemokraták egyszer konkrétan válaszolnának a kormányfő kijelentésére, miszerint az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek