Orbán Viktor: radikális változtatásra vár az adórendszer
Ha a polgári, nemzeti, keresztény értékrendet valló emberek és azok, akik mára kormányváltó hangulatba kerültek, mert csalódtak a szocialista vezetésű kormányzat tevékenységében, "nem kapaszkodnak össze, nem dolgoznak azért, hogy valóban létrejöjjön változás, ez magától nem fog bekövetkezni". Orbán Viktor erről a Vasárnapi Újság című rádióműsorban beszélt.
Dátum: 2005-09-18 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:30.057816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor szerint a közvélemény-kutatási eredmények akaratukon kívül is "csalnak, megcsalnak bennünket", a Fidesz a valóságos életben nem vezet, és ha ma lennének a parlamenti választások, nem hinné, hogy "a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden további nélkül megnyerné ezt a választást".
Orbán Viktor hozzátette: az ellenfelet sosem szabad lebecsülni, az MSZP-t pedig Magyarországon különösen nem, hiszen többször bizonyította "oroszlánkörmeit".
"Akkor járunk el helyesen, ha nem hiszünk a közvélemény-kutatásoknak, nem engedjük, hogy a sajtot kiénekeljék a szánkból, álomba ringassanak minket" - fogalmazott.
A Fidesz elnöke kérte a hallgatókat, "ne higgyenek el egyetlen fölmérést sem", higgyék el, hogy a változáshoz erőfeszítésre van szükség.
Egy, a privatizációra vonatkozó riporteri kérdés kapcsán azt mondta: kapuzárás előtti pánikhangulat jeleit látja a szocialistáknál, akik szintén nem tudják, hogy nyernek-e, vagy sem 2006-ban, és "nagy seprűkkel szorgoskodnak a kincstár körül".
Kérte mindazokat, akik érdeklődnek a szerinte felgyorsítani tervezett privatizáció iránt, hogy legyenek óvatosak és csak jogilag kifogástalan privatizációs szerződéseket kössenek, mert, mint közölte, "mi, a magunk részéről minden ilyen kapuzárás előtti, végkiárusításhoz hasonló szerződést felül fogunk vizsgálni".
Orbán Viktor közölte, hogy a jelenlegi, a "munkát, a vállalkozásokat és a családokat büntető" adórendszer betegségeit orvosolni kell, és az eddigi változtatások mértékét meghaladó módon kell csökkenteni az adókat.
A Fidesz elnöke szerint bár az államkincstár helyzete rosszul áll, de nincs ok aggodalomra, mert munkával meg lehet tölteni. Jelezte egyúttal, hogy pártja gazdaságpolitikájának fő iránya a munkahelyteremtés.
Orbán Viktor úgy értékelte, hogy meg kell újítani a demokráciát, biztosítani kell, hogy a választópolgárok érezzék, nem csak négyévente kíváncsiak a pártok a véleményükre.
Megerősítette, hogy korainak tartja kampánnyal "elárasztani" az embereket azelőtt, hogy az államfő kiírná a választásokat.
Közölte: hétfőn, az Európai Néppárt ülésén jelentést tesz a vajdasági magyarverésekről.
Utalva a tavaly december 5-iki népszavazásra és a magyar vállalkozások érdekvédelmének fontosságára, megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a magyar kormány síkra kíván szállni a kínaiak vízummentes beutazásáért.
Orbán Viktor szerint nem érdemes védekezésbe kezdenie - ahelyett, hogy nevetne rajta - akkor, amikor például populistának nevezik, mert ingoványos talajra juthat, ahonnan nehéz kivergődni.
MTI - fideszfrakcio.hu