Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felgyújtottak egy keresztet Szegeden

Felgyújtottak egy fakeresztet a közelmúltban felszámolt Gyevi temetőben Szegeden - tájékoztatta egy helyi lakos vasárnap az MTI-t.


Dátum: 2005-09-18 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:31.295124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Takács József elmondta, hogy szombaton délután a temető mellett sétált gyermekeivel, akik felhívták figyelmét a megégett keresztre.

Véleménye szerint a mintegy két méter magas szimbólum alját és felső részét szándékosan gyújtották meg, mivel a környéken sehol nem látott égésnyomokat, csak a keresztény jelképen. Az egykori temetőbe a drótháló kerítésén vágott lyukon keresztül juthatott be az elkövető - állítja.

A férfi a történtek miatt feljelentést tett a Szegedi Rendőrkapitányságon.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az ügyben büntetőeljárás indult rongálás miatt, ismeretlen tettes ellen.

Folyamatban van a tanúkutatás, az adatok gyűjtése és szakértő kirendelése - tette hozzá Toronykőy Márta.

Hangsúlyozta: csak az elkövető megtalálása után derülhet fény arra, hogy mi volt a tett indítéka.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek