Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A török sajtó szerint a német választások kimenetele sorsdöntő lehet Törökország számára is

A németországi parlamenti választások kimenetele nemcsak a németek, hanem Törökország számára is sorsdöntő lehet - írták a vasárnapi török lapok.


Dátum: 2005-09-18 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:32.236625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Radikal című újság szerint a németek nemcsak a Bundestag összetételéről, hanem az Európai Unió és Törökország jövőbeli kapcsolatairól is szavaznak.

A Vatan című lap emlékeztetett arra, hogy a konzervatív pártok kancellárjelöltje, Angela Merkel ellenzi Törökország európai uniós csatlakozását, ezért a törökök többsége az Ankara tagságát támogató eddigi kancellár, Gerhard Schröder újraválasztásáért drukkol.

Eközben az ankarai kormány részéről semmifajta állásfoglalás nem hangzott el, a kabinet, Recep Tayyip Erdogan miniszterelnökkel az élen, igyekezett semleges maradni. A török fővárosban hivatalosan mindössze annyit közöltek: a német parlamenti választások kimenetele nem befolyásolhatja a csatlakozási tárgyalásokat, amelyeknek október 3-án meg kell kezdődniük. "Mindazok, akik jelenleg nincsenek tisztában Törökország jelentőségével, felismerik majd a realitásokat, ahogy hatalomra kerülnek" - jelentette ki az Anadolu török hírügynökségnek nyilatkozva Erdogan kormányfő egyik tekintélyes tanácsadója.

Maga a miniszterelnök a németországi választások előtt egy nappal meggyőződésének adott hangot, hogy megválasztása esetén Angela Merkel is felülvizsgálja eddigi magatartását. Az Európai Uniónak fel kell vennie Törökországot, hogy bizonyítsa, nemcsak "a keresztények klubja" - jelentette ki Erdogan. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy több európai kereszténydemokrata párt támogatja Törökország csatlakozását. "Ha Angela Merkelnek felteszik a kérdést, miért nem támogatja Ankara uniós csatlakozását, nem válaszolhatja azt, hogy azért, mert a törökök muzulmánok" - fogalmazott Recep Tayyip Erdogan.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek