Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kasza: Tovább romlott a helyzet

A VMSZ elnöke a Beta belgrádi hírügynökségnek adott vasárnapi nyilatkozatában felhívta figyelmet arra, hogy a Vajdaságban ismét romlik a helyzet a magyarellenes incidenseket illetően.


Dátum: 2005-09-18 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:32.522046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A helyzet nem javult, mi több, az elmúlt néhány hétben még romlott is. Az állam, az állami intézmények hallgatnak. Ismét előfordulnak verekedések, megjelennek a falfirkák...." - mondta Kasza.

A VMSZ elnöke szerint Tom Lantos amerikai képviselőnek igaza volt, amikor Vojislav Kostunica szerb miniszterelnöknek írt minapi levelében úgy értékelte, hogy a hatóságok nem tettek meg mindent a vajdasági magyarok jogainak védelmében. Kasza abban is igazat ad Lantosnak, hogy a VMSZ vezetői elleni bűnvádi feljelentések elsősorban egyfajta nyomásgyakorlást jelentenek a legnagyobb vajdasági magyar pártra, a VMSZ-re.

A magyar politikus elutasítja azokat a bírálatokat, amelyek szerint saját problémait, az ellene benyújtott bűnvádi feljelentéseket a vajdasági magyarság fenyegetettségével kapcsolatos kijelentéseivel leplezi. "Politikai ellenlábasaim és haragosaim idestova több, mint tíz éve záporoznak feljelentéseikkel. A rendőrség sokszor áttekintette és megvizsgálta ezeket a feljelentéseket, de csodák csodájára eleddig egy esetben sem nyert bizonyítást, hogy a bűnvádi feljelentések megalapozottak voltak" - szögezte le Kasza.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek