Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szelíd motorosok" látogatták meg Böjte Csaba ferences szerzetes dévai gyermekotthonát

Több mint háromszáz motoros kereste fel adományaival és szórakoztatta a hétvégén Böjte Csaba ferences szerzetes dévai gyermekotthonának lakóit.


Dátum: 2005-09-18 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:33.110739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Adj gázt, irány Déva!". Ezzel a jelszóval indultak útnak Makóról a magyarországi motorosok, hogy eljussanak a Csaba testvér által felkarolt árvák gyermekotthonába. E programhoz Erdélyből is csatlakoztak motorosok, akik így összesen több mint százharmincan voltak.

"Nagy élmény volt ez a gyerekek számára - mondta az MTI-nek Böjte Csaba -, jó volt látni, amint ezek a hatalmas testű, kemény, szakállas emberek elvitték a kicsiket egy kis sétamotorozásra". A szerzetes elmondta, hogy magyarországi motoros klubok évek óta tartják velük a kapcsolatot. A gyerekek mindig nagy örömmel nyergelték meg az álombeli motorokat, amelyeket eddig legfeljebb poszteren láthatták - fűzte hozzá. Egy tank benzin árával lehetett jelentkezni e mostani jótékony célú dél-erdélyi túrára, amelyen a motorosok személyesen vitték el élelmiszer- és pénzadományukat a dévai otthon lakóinak. Amerre elhaladt, nagy feltűnést keltett a kilométeres adomány-karaván, de a hosszú út végén a legnagyobb örömöt a rászoruló dévai gyermekeknek okozták a motorosok. Nem is annyira az adományokon volt ugyanakkor a hangsúly, a találkozás élménye jelentette a legnagyobb örömet - állapította meg az MTI-nek Csaba testvér. Mint a gyermekotthon honlapjáról kiderült, a találkozás és a járgányok kipróbálása nemcsak a gyermekeknek jelentett életre szóló élményt, de a nevelők is el voltak ragadtatva a masináktól, a "szelíd motorosok" gyermekek felé irányuló szeretetétől.

A dévai gyerekek a ferences templomban műsorral fogadták a nem mindennapi látogatókat, akik közel egy millió forint értékű adományt adtak át a rászorulóknak.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek