Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki csapatkivonás határidejének kitűzését szorgalmazta az orosz elnök

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek ki kellene tűzniük Irakban állomásozó csapataik kivonásának határidejét - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban.


Dátum: 2005-09-19 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:35.216933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz elnök a Fox News amerikai tévétársaságnak adott interjújában - amelynek szövegét a Kreml sajtószolgálata vasárnap hozta nyilvánosságra - úgy vélekedett, hogy a csapatkivonásra egy-két éven belül sort kellene keríteni, bár ennek pontos menetrendjét az arab országban uralkodó biztonsági helyzettől kell függővé tenni.

Putyin véleményét azzal indokolta, hogy a határidő kitűzése "mindenkire" bizonyos fegyelmet kényszerítene, a kitűzött célok teljesítése felé történő előrelépésre késztetne.

Oroszország annak idején bírálta az Egyesült Államok vezette szövetségesek 2003 márciusában kezdett iraki háborúját. Moszkva azóta támogatásáról biztosította az iraki stabilitás helyreállítását és a fegyveres szélsőségesek erőszakos cselekményeinek felszámolását célzó erőfeszítéseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek