Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A török média fellélegzett a német választások alakulása nyomán

Fellélegzett a török média Angela Merkel német konzervatív vezető kudarcának hírére, miután a német kereszténydemokratáknak nem sikerült egyértelmű többséget szerezniük a parlamenti választásokon.


Dátum: 2005-09-19 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:39.470365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CDU ugyanis ellenzi Törökország európai uniós csatlakozását. "Nem következett be, amitől féltünk" - írta az Aksam hétfői száma. "Sokk Merkelnek" - ez volt az egyik vezető napilap, a Hürriyet címe. "Merkelnek nem vált hasznára török-ellenes álláspontja" - állapította meg a Milliyet, míg a Radikal a "német jobboldali tömb csalódottságát" emelte ki.

A Sabah vezércikkírója arra hívta fel a figyelmet, hogy ha mégis Merkel lenne az új kancellár, akkor sem valószínű, hogy meg tudná akadályozni a tervek szerint október 3-án kezdődő csatlakozási tárgyalásokat az EU és Törökország között, "mert fontosabb kérdésekkel lesz elfoglalva".

Korábban több európai tisztségviselő megerősítette: mindenképpen megkezdik a tárgyalásokat a kitűzött időpontban, függetlenül a német választások kimenetelétől. Ennek ellenére Törökországban aggodalommal figyelik, hogy az unión belül erősödik a szkepticizmus a szegény, muzulmán országgal szemben, ez pedig lassíthatja a csatlakozási folyamatot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek