Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bocsánatot kérnek a szocialisták az igazságosság jegyében?

Papcsák Ferenc a parlamentben ma bejelentette, hogy jogerősen megnyerte az ellene folyó büntetőpert, ami miatt 2003-ban mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Bocsánatkérésre kérte fel az igazságosság jegyében azokat a szocialista képviselőket, akik őt emiatt az ügy miatt rágalmazták.


Dátum: 2005-09-19 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:43.713902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyúttal bocsánatkérésre kérte fel az igazságosság jegyében azokat a szocialista képviselőket is, politikai ellenfeleiket besározták. Hozzátette: a szocialisták által sokat hangoztatott igazságosság egyébként csak duma.

Mint rámutatott: Keller László államtitkárságának a feljelentésekkel kapcsolatos felesleges szakértői kiadásai is legalábbis tízmilliókra rúgnak - ki fizeti meg ezeket a politikai megrendelésre készült kiadásokat?

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek