Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialista szavazók is leállítanák a privatizációt

A választópolgárok többsége egyetért azzal, hogy a szabálytalan privatizációs ügyleteket felül kell vizsgálni. Az Önök szavazóinak 86 százaléka is támogatja ezt. A választók többsége azon a véleményen van, ha a privatizáció során korrupció történt, akkor a nemzeti vagyont vissza kell szerezni. Ezt az Önök támogatóinak háromnegyede támogatja. Végül az MSZP támogatóinak a 92 százaléka ért egyet azzal, hogy törvényben legyen meghatározva a nemzeti vagyon azon köre, melyet semelyik kormány nem adhat el - mondta Áder János hétfőn napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2005-09-19 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:44.008031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma megtapasztalhattuk, hogy a miniszterelnöknek máig sem sikerült bizonyos alapvető információkat megszereznie minisztereitől. Gyurcsány Ferenc azt állította, hogy nincs olyan család, amely egyszerre a gyermekvédelmi támogatást, a gyermekek után járó adókedvezményt és a családi pótlékot is igénybe tudná venni. Miniszterelnök úr, több százezer ilyen család van. E családok érdekében kérjük Önt, hogy míg nem késő, változtassa meg az e családokat sújtó döntéseit.

Ön a beszédének második részében ismét Orbán Viktort gyalázta, mert azt mondta, hogy a jogszerűtlen privatizációs ügyleteket felül kell vizsgálni. A kormány gazdasági minisztere, aki természetesen nem demagóg és nem populista, már mindenre kiterjedő államosítást vizionált. Hogy ennek semmi köze sem a Fidesz, sem Orbán Viktor szándékaihoz, azt a jeles férfiút nem zavarja. Mókás kedvű miniszterünk időnként Sztálinhoz is hasonlítja Orbán Viktort, de legyünk megértők, egy nehéz sorsú, több milliárdos magánvagyon terhét cipelő miniszternél is elszakadhat időnként a cérna.

Múlt héten már jó néhány kérdést feltettem Önnek a privatizációval kapcsolatban, de sem akkor, sem pedig most nem válaszolt ezekre. A mi vitánknál azonban sokkal fontosabb, hogy megtudjuk, a választópolgárok hogyan vélekednek erről a kérdésről. A Fidesz ezért megkérdezte az embereket, amelyek eredményéről szeretném tájékoztatni a miniszterelnök urat. A választópolgárok túlnyomó többsége egyetért azzal, hogy a szabálytalan privatizáció ügyleteket felül kell vizsgálni, és az Önök szavazóinak 86 százaléka támogatja ezt. A választók többsége szintén azon a véleményen van, ha a privatizáció során bizonyíthatóan korrupció történt, akkor a nemzeti vagyont vissza kell szerezni. Ezt az Önök támogatóinak háromnegyede támogatja. Végül az MSZP támogatóinak a 92 százaléka ért egyet azzal, hogy törvényben legyen meghatározva a nemzeti vagyon azon köre, melyet semelyik kormány nem adhat el.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek