Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 80 esztendős Ádám Györgyöt köszöntötték az Akadémián

Ádám György professzort, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az ELTE összehasonlító élettani tanszékének megalapítóját 80. születésnapja alkalmából ünnepi ülésen köszöntötte a Magyar Tudományos Akadémia kedden.


Dátum: 2002-09-10 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:46.787966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szentágothai János által is nagyra értékelt orvos és pszichofiziológus életét és munkásságát méltatva Hámori József, az MTA alelnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy Ádám György a hallgatók körében is nagy népszerűségre tett szert, mert magas szinten, mégis érthetően adott elő.

Hámori József a neorobiológia doyenjeként, multidiszciplináris tudósként jellemezte a professzort, aki az agykutatás mellett lélekkutatással is foglalkozott, s akinél ez a kettő egységben, "ádámi egységben" van.

Klinghammer István egyetemi tanár, az ELTE rektora, mint az általa vezetett intézmény korábbi rektorát köszöntötte az Akadémiai Díjjal, Eötvös Loránd-emlékéremmel és Állami Díjjal is kitüntetett tudóst.

- Élete Szókratész világa: személyes példája alapján nevelője is tanítványainak - mondta Klinghammer István. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya képviseletében Damjanovich Sándor, az MTA orvosi tudományok osztálya nevében Telegdy Gyula, az MTA filozófiai és történettudományok osztálya részéről Pléh Csaba köszöntötte Ádám Györgyöt.

Ünnepi beszédükben az akadémikusok többek között kiemelték, hogy az áltudományok terjedésének korában Ádám György felvállalta a tudományos ismeretterjesztést is.

Az ülésen Obál Ferenc egyetemi tanár, Ádám György egyetlen ma élő tanára a fiatal erdélyi tudósra emlékezett, akinek első tudományos publikációja 1947-ben jelent meg.

Maga az ünnepelt Integrálhatók-e az agyműködésről és az emberi elméről való ismereteink? címmel tartott tudományos előadást az MTA ünnepi ülésén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek