Feketemunkások a Miniszterelnöki Hivatalban?
Színlelt szerződéssel alkalmazza a Miniszterelnöki Hivatal László Boglár kormányszóvivőt, havi bruttó 850.000 forintért; Huszty Andrást, aki havi bruttó 550.000 forintot kap a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért. Kiss Elemér, bukott kancelláriaminiszter egyszeri megbízási díja pedig majdnem hatmillió forint egy törvénytervezet elkészítéséért - hívta fel a figyelmet Répássy Róbert hétfői interpellációjában.
Dátum: 2005-09-19 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:45.573873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc egy szép májusi napon hadat üzent a feketemunkának. Ezen belül is a legkártékonyabbnak: a ház körüli apró javításoknak, a tüzelő behordásának, a fák metszésének, a kert felásásának, a gyermekre vigyázásnak, a korrepetálásnak, és a takarításnak - emlékeztetett Répássy Róbert.
A képviselő rámutatott, hogy szeptember 1-jétől újabb elemmel gazdagodott az agyrém. A Büntető Törvénykönyv módosítása szerint, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők azok a munkáltatók, akik munkaszerződés nélkül, vagy színlelt szerződéssel alkalmaznak munkavállalókat, és nem fizetnek utánuk közterheket. A törvény indoklása szerint színlelt szerződésnek minősül, amikor tartalmi jegyek alapján foglalkoztatási jogviszonynak minősülő jogviszonyt - munkaviszonyt, közalkalmazotti vagy közszolgálati jogviszonyt - más jogviszonynak, például megbízási, vagy vállalkozási jogviszonynak álcáznak.
A képviselő felhívta a figyelmet, hogy a Miniszterelnöki Hiatal internetes honlapján közzétett adatok szerint, a Hivatalnak 2005. augusztusában 39 megbízási és vállalkozási szerződése volt. A szerződések tárgya alapján megállapítható, hogy csaknem mindegyik szerződés munkavégzésre irányuló jogviszonyt takar, tehát színlelt szerződésekről van szó. Példának okáért, színlelt szerződéssel alkalmazza a Miniszterelnöki Hivatal László Boglár kormányszóvivőt, havi bruttó 850.000 forintért. Huszty Andrást, aki havi bruttó 550.000 forintot kap a Miniszterelnöki Hivataltól a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért. Kiss Elemér, bukott kancelláriaminiszter egyszeri megbízási díja pedig majdnem hatmillió forint egy törvénytervezet elkészítéséért - mondta Répássy Róbert.
A képviselő arra volt kíváncsi, hogy mikor látogatja meg a Miniszterelnöki Hivatalt a zseniális feketemunka-kommandó, és meddig lesz még gyakorlat a feketemunka a hivatalban.
Kiss Péter válaszában értelmetlennek nevezte Répássy Róbert kérdéseit. Mint mondta, a Miniszterelnöki Hivatal mindenkit jogszerűen foglalkoztat, és mindenki után befizeti a járulékokat. A hivatalban soha nem volt és nem is lesz divat a feketemunka - mondta Kiss Péter, aki visszautasította a Répássy Róbert által mondottakat.
Viszontválaszában Répássy Róbert kijelentette, hogy a színlelt szerződések ügyében feljelentést fog tenni, hogy Kiss Péter, mint munkáltató alaposabban tájékozódhasson alkalmazottaival kapcsolatban.
fideszfrakcio.hu