Jelentős adóemelések után
Varga Mihály, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetvezetője Gyurcsány Ferenc napirend előtti nagyívű bejelentéseire reagálva hangsúlyozta: az elmúlt három évet jelentős adóemelések jellemezték, így éppen ideje lenne az adócsökkentésnek, azonban a kormány hiába próbálta meg betömködni a költségvetés lyukait, és csökkenteni az államadósság növekedését, ez nem sikerült, többletterheket raktak a lakosságra.
Dátum: 2005-09-19 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:45.868596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kifejtette: jelentős mértékben emelkedett a cégautók adója, a cégbejegyzés illetéke, és a kormány megvont számos adókedvezményt is, így például a megszüntette a nyugdíjjárulék után járó adókedvezményt, szűkítette a lakáshitelek után járó adókedvezményeket.
A Fidesz támogatja az áfa mértékének csökkentését, ugyanakkor le kell szögezni, mondta Varga Mihály, hogy ebben a ciklusban jelentősen emelkedett a forgalmi adó mértéke, az egyik kulcs nulláról öt százalékra, a másik 12-ről 15 százalékra, míg a villamosenergia áfája 12-ről 25 százalékra nőtt. 25-ről 20-ra csökkentve még mindig 8 százalékos növelésről lehet beszélni.
A Fidesz fenntartja azt az állítását, hogy az átlagkeresetűek továbbra is a legmagasabb adókulccsal adóznak, és súlyos hibának tartja, hogy meg akarják szüntetni az egy- és kétgyermekesek adókedvezményét. Mint mondta, az egygyermekes családok kétezer forintot vesztenek az új családtámogatási rendszerrel.
Egyben több higgadtságot és tárgyszerűséget, kevesebb indulatot javasolt a miniszterelnöknek. "Kampányolni ráérünk majd jövőre" - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu