Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Védegylet üdvözölte Sólyom javaslatait

A Védegylet üdvözli azokat a javaslatokat, amelyeket Sólyom László köztársasági elnök fogalmazott meg az ENSZ jubileumi csúcsértekezletén. Úgy véljük, a kormánynak és a magyar diplomáciának minden támogatást meg kell adnia azon javaslatnak, amely az ENSZ Környezetvédelmi Szervezetének létrehozására vonatkozik.


Dátum: 2005-09-19 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:47.533502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy ilyen szervezet sokat tehet az ökológiai problémák mérsékléséért és a jövő generációk jogainak és életlehetőségeinek védelmében, ugyanakkor a nemzetközi diplomáciában régóta az első olyan magyar javaslat, amely egy globális probléma felelős megoldására vonatkozik.

Sólyom László szeptember 14.-én, az ENSZ hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett csúcstalálkozón elmondott beszédében több olyan javaslattal élt, amelyek a Védegylet szerint fontos globális problémákra fogalmaznak meg válaszokat, ugyanakkor a magyar diplomáciát a nemzetközi ügyek iránt felelős, és kezdeményező szerepben mutatták - amire régóta nem volt példa. Külön kiemelendőnek tartjuk azt a javaslatot, amely az ENSZ Környezetvédelmi Szervezetének létrehozására vonatkozott. Vitathatatlan ugyanis, hogy a létező nemzetközi szervezetek között nincs egyensúly.

A nemzetközi szabadkereskedelem és a multinacionális vállalatok érdekeit nagyhatalmú - hiszen adott esetben az államokat is szankcionálni képes - intézmény, a Kereskedelmi Világszervezet képviseli. Az emberi jogok, és konkrétan a munkavállalói jogok intézményes képviselete már jóval gyengébb. A környezetvédelemnek és a jövő generációk érdekeinek pedig nincsen nemzetközi szervezete! Ugyancsak örvendetesnek tartjuk, hogy Sólyom László kifejezte: hazánk támogatja az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljait, amelyek a

kiáltó szegénység, az éhezés, a vízhiány, és a legsúlyosabb egészségügyi problémák felszámolása érdekében fogalmazódtak meg. A hazai közvélemény minderről csak keveset tud, hiszen politikusaink sohasem nyilvánultak meg e kérdésekről.

Végezetül szeretnénk aláhúzni Sólyom László beszédének legfontosabb üzenetét: a biztonság, a fejlődés és az emberi jogok elválaszthatatlanok egymástól, valamint a környezetminőség megóvásától, és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmétől.

OS

Kapcsolódó elemek