Üres szavakkal nem lehet fizetni a boltban
Nap mint nap azt hallják az emberek a szocialistáktól, hagy kirobbanóan sikeres a gazdaság, ráadásul a németek, a spanyolok, a franciák mind mind minket irigyelnek. Ők valószínűleg nem értesültek erről, de abból óriási botrányt csapnának, ha felelős kormányuk egyhavi juttatásukat elvenné tőlük. A közszférában dolgozók számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Gyurcsány Ferenc alkalmatlan az ország irányítására, hiszen egy hónapi fizetéssel megrövidítette őket - kezdte interpellációját Kovács Zoltán.
Dátum: 2005-09-19 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:47.830898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Alkotmánybíróság a múlt héten 2002 óta tucatszor mondta ki egy törvényről, hogy egyes szakaszai ütköznek az alkotmánnyal. Most a 13., havi fizetések körüli egyes rendelkezéseket találta ellentétesnek az alaptörvénnyel a taláros testület. A határozat leszögezi: önkényes, és ezért alkotmányellenes az a megkülönböztetés, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megillető juttatást bizonyos feltételhez köti. Annak idején, amikor számtalanszor elmondtuk aggályainkat a törvénysértésekkel, a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban, önök érdemben nem adtak választ. Az Alkotmánybírósághoz beadott megkeresések egyikében hozott most döntést a taláros testület mondhatni első lépésként. Ám, a közszolgálatban dolgozó százezrek még mindig az összes dolgozót érintő 13. havi pénzek elvonását tartja felháborítónak. Az, hogy a miniszterelnök 2005-ben lendületes trükközéssel nulladik havi fizetéssé alakította át a 2004-ben az embereknek járó 13. havi fizetést, ma már minden munkavállaló számára nyilvánvaló. Tanárok, óvónők, rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók nap mint nap érzékelik, hogy a kormány megrövidítette őket. Természetesen a dumakormánytól már megszokhatták az emberek, hogy valós válaszokat nem ad a problémákra, így az elmaradt juttatásokról is úgy beszél, mintha az a dolgozók zsebében lenne. Üres szavakkal azonban a boltban nem lehet fizetni, így a 2004-re jogosan járó egyhavi juttatást kérik számon az emberek a kormányfőn.
Alkalmatlan az ország irányítására, aki a közszféra dolgozóinak minden évben jogosan járó juttatásokat szemérmetlen bűvészmutatványokka1 elsinkófálja tőlük.
Az Alkotmánybíróság döntést ténylegesen az első lépés ahhoz, hogy a közszférában dolgozók végre megkaphassák a nekik 2004-ben járó 13. havi juttatásukat.
Kérem pontos válaszát a közszférában dolgozó több szdizezer embert érdeklő kérdésekre - szólította fel Kovács Zoltán Molnár Albert államtitkárt.
Kifizetik-e az Alkotmánybíróság által hozott döntések alapján a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett munkavállalóknak a 13. havi fizetéseket?
Hogyan fordulhat elő egy jogállamban az, hogy a 2004-re járó 13. havi fizetést 2005- ben 0. havira átnevezve egyhavi fizetést vesznek ki a munkavállalók zsebéből?
Mikor fizetnek, avagy megint csak marad a jól megszokott, be nem tartott ígérgetés?
Molnár Albert válaszában kifejtette, hogy a Fidesz már az ötödik bőrt húzza le a rókáról. Szerinte a kormány nem támogatta az Alkotmánybíróság által kifogásolt törvényi helyet (akkor ki hozta a döntést, ha nem a kormány? - fideszfrakcio.hu). Kiszámolták szakértőikkel, és így tudni lehet, hogy 1-2 milliárd forintba kerül mindez a kormánynak.
Önök húzzák le a bőrt, méghozzá a köztisztviselőkről - mutatott rá Kovács Zoltán, majd rámutatott: az államtitkár nem mondta meg, kifizetik-e, és ha igen, mikor az elmaradt 13. havi juttatást. Kovács Zoltán nem fogadta el a választ.
fideszfrakcio.hu