Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MNB többször jelezte fenntartásait az autópálya-építések elszámolásáról

A Magyar Nemzeti Bank az idén már többször jelezte aggályait a pénzügyi kormányzat felé arról, hogy miképpen kellene elszámolni az autópálya-építésekre fordított kiadásokat, illetve, hogy hogyan kell megítélni az Állami Autópálya Kezelő Rt.-nek azokat a vásárlásait, amelyek esetleg meglévő autópályák megvételéről szólnak. Ezt Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke közölte a jegybank hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-09-19 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:49.998685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szapáry György elmondta: a jegybanknak is kötelessége ellenjegyezni azokat a statisztikákat a Központi Statisztikai Hivatallal egyetemben, amelyeket a három intézmény, az MNB, a KSH, illetve a Pénzügyminisztérium küld az Eurostat felé. Először márciusban jelezték a problémát, de később újra felvetették az Ecofint megelőző gazdasági és pénzügyi bizottságban a kérdést. Járai Zsigmond elnök hozzátette: ő személyesen megdicsérte Szapáry Györgyöt a felvetésért, mert az a mód, ahogy az állam kezelte volna az autópálya-építésre fordított állami kiadásokat, évi 6-8 milliárd forinttal terhelte volna meg az adófizetőket húsz éven keresztül.

Az MNB elnöke kifejtette: az a konstrukció, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt. állami kezesség mellett kötvényeket bocsátott volna ki meglévő autópályák, illetve majd később felépítendő autópályák részeinek megvásárlására, két év alatt összességében 2,9 milliárd euróba került volna. Ez elsősorban abból adódott volna, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt. ezeket a kötvényeket az államhoz képest nagyobb kamatfelárral tudta volna piacra dobni. A felár 70-100 bázispont között lehetett volna az MNB szakértői szerint, ami évi 6-8 milliárd forintos kamatkiadási többletet eredményezhetett volna a központi büdzsében. Az egész helyzetről általánosságban Járai kijelentette: "a jegybank nem járulhat hozzá ilyen költségvetési politikához, a Magyar Nemzeti Banknak, de egész Magyarországnak sem érdeke, hogy kozmetikázzák a költségvetési adatokat, ahelyett, hogy tényleges, valódi kiigazító reformlépéseket hajtanának végre". Az MNB elnöke szerint ennek tükrében mindenképpen nagyobb lesz az idei évi ESA alapon mért államháztartási deficit. Elmondta, ennek mértékét az EU pénzügyi biztosával tartott informális ebéden Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris politikáért felelős tagja akár az 1,9 százalékpontos emelkedést is elképzelhetőnek tartotta az eredeti ESA hiánycélhoz, a GDP-arányos 3,6 százalékhoz képest. Mind az MNB elnöke, mind alelnöke leszögezte: egyelőre még nem ismert az Eurostat ezzel kapcsolatos végső álláspontja, de mindketten nyomatékosították, hogy a jegybank nem járulhat hozzá a költségvetési számok szépítéséhez.

Újságírói kérdésre elismerte Szapáry György, hogy egyes EU-tagállamok is, mint például Görögország, bizonyos nem maastrichti megoldásokat alkalmaztak egyes költségvetési tételeik elszámolásakor, "de nekünk nem azt az egy-két országot kell követni, akik esetleg csalnak, hanem a többi 10 transzparensen bevallót". Járai kérdésre válaszolva elmondta: ezt követően a kormánynak valószínűleg új konvergenciaprogramot kell benyújtania az eurózónához csatlakozás kapcsán. Ezzel együtt aláhúzta: nem gondoljuk, hogy a választások előtt már valós reformlépéseket meg lehetne tenni és azt elfogadtatni az államháztartásban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek