Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Riogatás helyett tenni kellne a családokért

Minden bizonnyal elkerülte Sándor Klárának, az SZDSZ-ügyvivőjének figyelmét a Fidesz frakció abortusz tablettával kapcsolatos álláspontja. Csak ez lehet az oka annak, hogy az SZDSZ ma tovább folytatta az alaptalan riogatást, a félelemkeltést.


Dátum: 2005-09-19 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:50.573098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Holott a Fidesz álláspontja egyértelmű és világos: az abortuszt szabályozó törvényt 2000-ben a polgári kormány előterjesztésére - a képviselők lelkiismereti szavazása alapján - az Országgyűlés több mint kétharmados többséggel fogadta el. A Fidesz ezen a szabályozáson nem kívánt és nem is kíván változtatni.

Ezért felszólítjuk az SZDSZ politikusait is, hogy az alaptalan riogatás helyett inkább olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek elősegítik a családalapítást, a gyermekvállalást. Ezt akár már holnap, a parlamenti vitában is megtehetik, azzal, hogy nem támogatják a családtámogatási rendszer átalakítását célzó kormány-javaslatot. Hiszen a Gyurcsány-kormány családok tízezreitől, és éppen az arra leginkább rászorulóktól kíván elvenni támogatást. Míg az SZDSZ ügyvivőjének nyilatkozata alaptalan riogatás, addig a kormány-javaslat sajnos a kiábrándító valóság.

Frajna Imre

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Egészségügyi Kabinet

Budapest, 2005. szeptember 19.

Kapcsolódó elemek