Négypárti egyeztetés a gazdasági versenyképességről
• A nyár folyamán két tanulmány készült Magyarország versenyképességének helyzetéről: az egyik a Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter úr által készített dokumentum, "Tegyük sikeressé Magyarországot" címmel, négy átfogó és 8+1 stratégiai célt határoz meg. A másik Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter által jegyzett "Versenyképességi koncepció" , amely 3 alapfeltételt és 4 célt határoz meg.
Dátum: 2005-09-19 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:51.759143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka János vitatja a négynél több prioritás létjogosultságát és kritizálja Baráth Etelét abban, hogy nem az ország alapvető érdekét és elvárásait veszi figyelembe, hanem az Európai Uniónak akar megfelelni.
A mai megbeszélés tárgya a versenyképességi koncepció volt, amelynek a legfontosabb erénye, hogy megszületett és kimondta, hogy politikai stabilitás és konszenzus nélkül semmit sem ér. Több szakszerű elem mellett az írás egyes részletei a jelenlegi kormány közvetett vagy közvetlen kritikáját is tartalmazzák. Ugyanakkor az anyag hiányos, valamint tévedéseket is tartalmaz. A koncepció említést sem tesz arról, hogy a versenyképesség nem csak a gazdaság forrástermelő képességének tényezője, hanem hazánk pozícionálásának fontos eleme. A gazdasági versenyképesség növekedésénél csak definíciószerűen kezeli a társadalmi és politikai tényezőket, de ezeket vagy hiányosan, vagy egyáltalán nem is fejti ki.
A két tanulmánynak mindössze egyetlen közös pontja van: a Magyarországról alkotott helyzetkép, melyet a "rendkívül gyászos" kifejezés jellemzi a legjobban. Örvendetes eleme az anyagnak, hogy felismeri, a makrogazdasági stabilitás és ezen belül a fiskális politika drasztikus javításának igényét, azaz azt a tényt, hogy 2001-ig adósságcsökkentő fiskális politika volt érvényben és mostanáig ennek eredményét, a lehetőségeket a gazdaságpolitika elherdálta. Továbbá a jelenlegi kormány beavatkozásai a gazdasági folyamatokba..."nem proaktív, nem ösztönző, hanem követő és döntően korlátozó/büntető jellegű.." A jelenlegi koalíció 48 hónapjából eltelt 40 hónap. A tanulmány helyzetelemzése és javaslatai is azt jelzik, hogy eközben szinte semmi nem valósult meg a versenyképesség fejlesztése ügyében. Bő fél évvel a választások előtt tehát így állunk. Eddig semmit sem tettünk, de nem akarunk félreállni.
A két miniszter által jegyzett anyag egyfajta MSZP-SZDSZ közötti belső pártharc tükörképe. A különbségek megmutatkoznak a követendőnek ítélt elvekben, prioritásokban, ezen felül sem céljaikban, sem pedig gondolkodásmódjukban nem egyeznek meg: az egyik a Medgyessy-féle jóléti rendszerváltás stílusában, a másik az ultraliberális versenyszemlélet tükrében íródott.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetségnek nem feladata a két koncepció közötti döntés. A cél olyan egységes tanulmány elkészítése, amely koherens elméleti célokat tűz ki, megadva hozzá a gyakorlati megvalósítás hatékony eszközeit is. A versenyképességi koncepció jelen stádiumában nem más, mint egy elméleti anyag, megvalósíthatósági terv nélkül.
Az állásfoglalásokból és a sajtóban megjelent hírekből világossá vált, hogy a két miniszter és a két kormányzó párt között kiéleződött a verseny, melynek tétje, hogy ki határozza meg az ország versenyképességére vonatkozó stratégiai célokat. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség határozott álláspontja, hogy Magyarország jövőjét, versenyképességének erősítését nem lehet két miniszter presztízsvitájaként kezelni. Hatásköri és hatalmi harcok helyett a kormány dolgozzon ki egy célkitűzéseiben és megoldási javaslataiban egységes versenyképességi koncepciót, az érintett miniszterek tegyék végre félre a tekintélyelvű belső vitáikat. A Fidesz álláspontja, hogy amíg a kormányzó pártok nem alakítanak ki közös javaslatot, érdemben nem születhet megoldás a valós problémára: Magyarország versenyképességének erősítésére.
Pelczné Gáll Ildikó
a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
alelnöke
Budapest, 2005. szeptember 19.