Észak-Korea atomreaktorhoz köti a békét
Észak-Korea nem mond le atomfegyver-programjáról, amíg az Egyesült Államok nem szállít számára könnyűvizes atomreaktorokat - közölte kedden a phenjani külügyminisztérium, súlyosan aláásva ezzel az észak-koreai nukleáris program leállításáról előző nap kötött hatoldalú megállapodás hitelét.
Dátum: 2005-09-20 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:55.105642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hat ország - köztük Észak-Korea és az Egyesült Államok - képviselői hétfőn a kínai fővárosban jutottak megállapodásra az észak-koreai nukleáris program leszerelésének elveit rögzítő közös nyilatkozatról, amelynek értelmében Phenjan segélyért és békés célú atomprogram folytatására vonatkozó jogának elismeréséért cserébe lemond valamennyi atomprogramjáról. A megállapodást világszerte üdvözölték.
Az észak-koreai külügyminisztérium kedden azonban közleményben hangsúlyozta: "az Egyesült Államoknak még álmodnia sem lenne szabad a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris elrettentő ereje felszámolásának kérdéséről, amíg nem szállít (Phenjannak) könnyűvizes atomreaktorokat, ami a bizalomépítés konkrét garanciáját jelentené". A közleményt a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség ismertette, amelynek adását a dél-koreai fővárosban, Szöulban is fogják.
A keddi közlemény súlyosan aláássa a több mint két éve tartó tárgyalások után hétfőn megszületett hatpontos nyilatkozatnak a hitelét, amelyet a részt vevő hat ország - a két Korea, Kína, Japán, az Egyesült Államok és Oroszország - egyhangúlag fogadott el. Phenjan ebben ugyanis ígéretet tett: lemond valamennyi nukleáris programjáról, mielőbb visszatér az atomsorompó-egyezményhez, és kész alávetni magát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzéseinek energiaügyi és más gazdasági segítségért cserébe.
A közös nyilatkozat szerint Észak-Korea kinyilvánította jogát a békés célú atomenergia-termeléshez, és a felek megállapodása szerint egy későbbi időpontban tárgyalhatnak arról, hogy Észak-Korea békés célú energiatermelést szolgáló könnyűvizes reaktorhoz juthasson.
MTI - fideszfrakcio.hu