Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida vállalta a júliusi londoni merényleteket

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat követte el a félszáz emberéletet követelő július eleji londoni robbantásos merényleteket - közölte Ajmán az-Zavahiri, a terrorhálózat második számú vezetője egy arab nyelvű műholdas tévéadón hétfőn sugárzott videoüzenetben. Az al-Kaida most először vállalta közvetlenül, hogy emberei hajtották végre a véres merényleteket.


Dátum: 2005-09-20 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:55.402784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az al-Dzazíra televízióban bemutatott felvételen Zavahiri kijelentette, hogy az al-Kaida a londoni támadást a "brit arrogancia", illetve a "brit kereszteseknek a muzulmán nemzet ellen több mint száz éve tartó agressziója" miatt követte el.

A katari székhelyű tévé szeptember elején már sugárzott egy videoüzenetet, amelyen Zavahiri a londoni merényletekről beszélt, az al-Kaida második számú vezetője akkor azonban csak burkoltan vállalta a terrorhálózat nevében a robbantások elkövetését. Július hetedikén Londonban öngyilkos merénylők 52 embert öltek meg és négyszáznál többet megsebesítettek, amikor felrobbantottak három metrószerelvényt és egy autóbuszt.

A feltehetően az afganisztáni-pakisztáni határvidék hegyei között rejtőzködő Zavahiri a hétfőn bemutatott felvételen egyúttal bírálta a vasárnapi afganisztáni parlamenti választásokat: kétségbe vonva a voksolás szabad voltát, azt hangoztatva, hogy a választásokat amerikai megszállás alatt rendezték meg.

Az egyiptomi származású Zavahiri a felvételen turbánt viselt, s szemmel láthatóan egy olyan személyhez beszélt, aki a kamera mögött foglalt helyet. A videoüzenetet angol nyelvű feliratozással is ellátták készítői.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek