Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Mi lesz itt?" - gondola-összeállítás

Az alábbi adatok összeállítása - jórészt a gondola híreiből - úgymond "közpénzből" készült. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert egyre több "hivatalos" üzenet érkezett: a gondola nagyon nem kívánatos a mostani kormányzat számára. Az adatok valóságalapjának esetleges cáfolatát az illetékesektől a [email protected] címre kérjük és haladéktalanul szó szerint közöljük.


Dátum: 2002-09-10 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:47.699803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A MAGOSZ nem kerül be a Nemzeti Földalap Kht. ellenőrző bizottságába, miközben több jóval kisebb szervezet képviselője igen

- A Duna Kör és a Duna Charta megkérdezése nélkül és tiltakozása ellenére nevezik ki a dunai tárgyalások vezetőjét, akit az erőmű megépítésének egyik legfőbb támogatójaként ismer a szakma

- A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány vezetőváltása a cigány szervezetekkel történt egyeztetés nélkül, számos szervezet tiltakozása ellenére történik

- Romaügyi államtitkár kinevezése a Magyarországi Cigány Szervezetek Érdekvédelmi Szövetségének tiltakozása ellenére

- Nemzeti Ifjúsági Tanács létrehozása. A szervezet az MSZP nyomására annak ellenére alakul meg, hogy több reprezentatív szervezet nem ért egyet a kidolgozott feltételekkel, és az ifjúsági szervezetek többsége pedig nem vesz részt az alakuló ülésen

- Medgyessy Péter csak a kormányhoz közelálló lapoknak ad interjút

- Az augusztus 20-i állami kitüntetettek között számos baloldali médiaszemélyiség található: Bolgár György, Farkasházy Tivadar, Mészáros Tamás, Bodor Pál, Gálvölgyi János, Wisinger István, Selmeczy Tibor

- Csehák Judit férje, Békesi László magas állami kitüntetésben részesül

- Medgyessy Péter a Magyar Köztársaság Nagykeresztje kitüntetésre terjeszti fel Horn Gyulát

- Medgyessy Péter - a szokásjoggal ellentétesen és a rendszerváltás óta először - nem egyeztet informálisan a köztársasági elnökkel az állami kitüntetettek személyéről

- A kormány visszavonja a Sapientia erdélyi magyar egyetemnek nyújtott támogatást

- Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem kap meghívót a Magyar Állandó Értekezletre

- Hitoktatók nem részesülhetnek a pedagógus-béremelésből, a pedagógusok közül egyedül

- A MR szocialista kurátora javaslatot tesz a déli harangszó jelenlegi formájában történő megszüntetésére, vagyis hogy az adott település bemutatását vegyék le a műsorról. A kurátorok a jogszabályi felhatalmazás alapján azonban nem szólhatnak bele szerkesztési kérdésekbe

- Görgey Gábor a Terror Háza kapcsán kijelenti, hogy bár nem tervez konkrét lépést, kívánatos lenne a múzeum átnevezése, átrendezése, és (a budapesti főépítész szakvéleménye ellenére) a pengefal lebontása

- Görgey Gábor lemondja darabjának a Madách Színházba tervezett bemutatóját, mivel nem ért egyet a színház igazgatójának, Kerényi Imrének politikai szerepvállalásával

- Kovács László a fiatalok politikai szerepvállalásáról: "Az egyetemisták jobban tennék, ha a tanulmányaikkal foglalkoznának!", a miniszter nyilatkozatokat tesz a fiatal választópolgárok önálló gondolkodásának hiányáról és befolyásolhatóságáról

- Egyes európai jogászok szerint az Erzsébet hídi tüntetés feloszlatásának módja sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét

A "modern európai szociáldemokrata párt" víziója

A Munka Törvénykönyvének módosítása:

- kollektív szerződéseket az üzemi tanácsok nem köthetnek, csak szakszervezetek. Ez erősíti a szakszervezeti vezetők pozícióját, illetve - mivel a magánszférában a munkahelyek többségében nem működik szakszervezet - növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságát

- a szakszervezeti tagdíj kötelezően a munkáltató által kerül levonásra

- a szakszervezeti vezetők munkaidő-kedvezményének kötelező pénzbeli megváltása

- Mindhárom szabályozás ellentétes az európai gyakorlattal

- Az állami földek eladásánál az elővásárlási jog tekintetében hátrébb szorulnak a családi gazdaságok, a MAGOSZ álláspontja szerint a lépés a külföldi befektetők és a szövetkezeti lobbi érdekeit szolgálja

- A Füstirtók Egyesülete demonstrációt szervez az adójogszabályoknak a dohánygyártókra nézve kedvező és nem EU-kompatibilis megváltoztatása miatt. Az egyesület nem kap választ arra a kérdésére, hogy az MSZP kampányát támogatta-e valamely dohányipari cég

A Kormányban három fő érintett az ügynöktörvényben, a 15 kormánytagból 10 fő volt korábbi MSZMP tag, többen már felelős pártpozícióban voltak 1956-ban és a forradalmat követő megtorlás éveiben is

- Medgyessy Péter 1977-től 1982-ig a BM III/II-7 ügyosztályának D-209-es szigorúan titkos (SZT) tisztje volt, főhadnagyi rangban (később előléptették), kiemelt főoperatív megbízottként. Medgyessy előbb rágalomnak nevezte a hírt, majd elismerte

- A médiakurátorok között van Agárdi Péter korábbi MSZMP kulturális titkár, illetve Gellért Kiss Gábor, aki a Horn-kormány idején érintettsége miatt már egyszer lemondott pozícióiról

- Kovács László pártelnök felveszi a kapcsolatot Thürmer Gyulával az önkormányzati választásokon történő együttműködés ügyében

- Az Egyesült Államok elhalasztja Medgyessy Péter hivatalos amerikai látogatását

- Schröder német kancellár nem hívja meg Medgyessy Pétert az árvízben érintett országok berlini találkozójára. Mindez annak ellenére történik, hogy korábban maga a magyar miniszterelnök javasolt egy találkozót és ajánlotta fel a megbeszélésen való részvételét

Medgyessy nem megy el a Visegrádi Négyek miniszterelnökeinek gazdasági csúcstalálkozójára, maga helyett Kiss Elemér MeH minisztert küldi, jóllehet elődjét külön bírálta a "visegrádi" kapcsolatok elsorvasztásáért

- A 14 miniszter közül mindössze hét beszél legalább középfokon, minimum egy idegen nyelvet, a miniszterelnök nem beszél angolul

Ügynökösdi: a modern szociáldemokrata párt - SZDSZ esete a jogállamisággal

Az új ügynöktörvény számos ponton visszalépést tartalmaz:

- a beszervezendő, a beszervezést megtagadó személyeket a törvény érintettként tárgyalja, így a beszervezőt, és a beszervezetteket jogilag nem különbözteti meg tőlük

- az átvilágítóbíráknak nem kell felszólítaniuk az érintett személyeket lemondásra

- az átvilágításra kötelezettek száma 17 ezerről 10 ezerre korlátozódik

- az új intézményi struktúrával megszüntetik a korábbi átvilágítóbírák megbízatását

- valamint a Történeti Hivatalt

- A Történelmi Igazságtételi Bizottság tiltakozik a bizottságok munkája ellen

- A Medgyessy Péter múltját vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság a szocialista módosítás szerint mindössze augusztus 15-ig működhet, amely az ellenzéki képviselők szerint ellehetetleníti az érdemi munkavégzést

- A vizsgálóbizottságok ülésezése több napos késéssel tud csak megkezdődni, mivel a bizottság elnökének átvilágítását a Miniszterelnöki Hivatal nem készítette el a vállalt határidőre

- Lamperth Mónika belügyminiszter több mint egy hétig nem válaszol a Medgyessy-bizottság elnökének megkeresésére, nem küldi meg a kért iratokat és nem adja meg az érintetteknek a titoktartási kötelezettség alóli felmentést

- Medgyessy Péter vizsgálóbizottsági meghallgatásán a bizottság tagjait Lamperth Mónika belügyminiszter nem menti fel a titoktartási kötelezettség alól, így nem tehetnek fel államtitkot képező dokumentumokkal és információkkal kapcsolatos konkrét kérdéseket

- Medgyessy Péter nem megy el a vizsgálóbizottság második meghallgatására

- Egy szocialista törvénytervezet szankcionálná az ügynöküggyel kapcsolatos további dokumentumok nyilvánosságra hozatalát

- A Mécs Imre vezette parlamenti vizsgálóbizottság az ombudsmani ajánlás és a köztársasági elnöki nyilatkozat ellenére nem változtat működésén, illetve bírálja az ombudsmant és a köztársasági elnököt, viszont "elfelejti" nyilvánosságra hozni az egyik jelenlegi SZDSZ-es államtitkár érintettségét, jóllehet kiderül: több olyan korábbi minisztert is ügynökösködéssel vádolt meg, akik éppenséggel megfigyeltek voltak

- Az APEH nyomozóhatóság megszüntetése

- A Medgyessy-villa 100milliós átalakítása közbeszerzési eljárás nélkül, mivel a miniszterelnök nem hajlandó beköltözni a már kialakított rezidenciába

- Az MFB 150 millió forintos tanácsadói díjat fizet a bank informatikai-biztonsági átvilágításáért a Proware Kft-nek, amely - korábbi beszállítóként - így részben saját korábbi munkáit ellenőrzi

- Mobiltelefon-vásárlásra 6.8 milliárd forintot költ a kormány

- A Transparency International 2002-ben a korrupció növekedését állapítja meg Magyarországon, míg az előző években fokozatosan javuló minősítést adott a szervezet

A kampányígéretek

- A közalkalmazotti béremelésre a kormány nem, illetve kis részben különít el pénzt a költségvetési intézmények számára, így a béremelés elbocsátási hullámot és megszorító intézkedéseket vált ki

- Az adórendszer változásával (adójóváírás) a családi adókedvezményeket 600 ezer család nem tudja kihasználni a korábbi mértékben. A többletforrásokból egyáltalán nem részesül idén egy kétgyermekes és minimálbéren dolgozó család, mivel a családi adókedvezmények elmaradása teljes egészében ellensúlyozza az adójóváírás és a családi pótlék emelkedését. A PM "tud a gyermekesek problémájáról"

- A diplomás minimálbér bevezetése következtében nehezebbé válik a pályakezdő diplomások elhelyezkedése

- Az adómentes minimálbér nem vonatkozik az egyéni vállalkozókra és az önmagukat alkalmazó egyszemélyes vállalkozókra

- A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara számításai szerint az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) olyan feltételekkel került bevezetésre, hogy az csak a szellemi szabadfoglalkozásúak szűk köre esetében lehet előnyös

- Az ingyenes tankönyvellátás ígéretének visszavonása

- A kormány előrehozza a jövedéki adó emelésének időpontját januárról szeptemberre

- A román-magyar egyetértési nyilatkozat felülvizsgálatának kezdeményezése, annak ellenére, hogy nem igazolódtak a román munkavállalókkal kapcsolatos félelmek. A kormánynak azóta sincs álláspontja a kérdésről

(gondola - szp)

Kapcsolódó elemek