Folytatódnak a koalíciós megbeszélések Németországban
Kedden is folytatódnak Berlinben a parlamenti választásokat követő koalíciós megbeszélések. A tárgyalások egyelőre csak puhatolózó jelleggel zajlanak, hivatalosan csak később kezdődnek meg.
Dátum: 2005-09-20 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:56.025836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megfigyelők hétfőn este még több koalíciós lehetőséget említettek, csupán az tűnt bizonyosnak, hogy a Baloldali Párttal valamennyi parlamenti párt kizárta a koalíciós együttműködést.
Ugyancsak kedden ülést tartanak a parlamenti frakciók is. Az ülésen újraválasztják az egyes frakciók elnökeit, ami egyes pártok esetében bizalmi szavazás is lehet.
MTI - fideszfrakcio.hu