Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fizetett hirdetésben agitál Kuncze ellen az MSZP

A jövő évi választás előkampányaként fizetett hirdetésekben bírálja szigetszentmiklósi választókörzetében Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét és a liberális pártot a helyi MSZP. A reklámokat feladó szocialista alapszervezet élén az a Varjú László áll, aki Kuncze kihívója lesz.


Dátum: 2005-09-20 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:00.830876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varjú László nem tagadja, hogy ő áll a hirdetések mögött, amivel a helyi problémákra hívják fel a figyelmet. Az egyik hirdetés arra kíváncsi, hogy "Ön szerint helyesen jár-e el az SZDSZ-es miniszter vezette Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, amikor nem tervezi a "szigeti gerincút 2006-os megépítését?". A másik szövege viszont az: "Helyesen jár el Kuncze Gábor és pártja, mikor Mécs Imrét kirekeszti a lehetséges országgyűlési képviselőjelöltek közül azért, mert támogatta a szocialista párt köztársaságielnök-jelöltjét?" Varjú elismerte, hogy ez valóban nem kifejezetten helyi téma, de megegyezik az MSZP elnökének véleményével.

Az államfőválasztás hatása ezek szerint nem tompult, bár a szigetszentmiklósi hirdetésre egyedi eset. Kuncze Gábor a hirdetésekkel kapcsolatban csupán annyit jegyzett meg: kicsit korainak tartja azokat. Horn Gábor, a párt kampányfőnöke szerint mindez jól mutatja néhány MSZP-s politikus viszonyát a liberális párthoz. Nem készülnek arra, hogy hirdetésekben válaszoljanak. Varjú László szerint a szöveg megjelenése előtt nem egyeztettek az MSZP-központtal. Hiller István szocialista pártelnök lapunk érdeklődésére azt mondta: az MSZP célja, hogy a választásokon ismét a jelenlegi kormánykoalíció kapjon megbízást, az ellenfelük a jobboldal.

A Népszaabdság azon kérdésére, hogy lesz-e folytatása a hirdetéseiknek, Varjú úgy válaszolt: szerinte igen. Az MSZP-s képviselő már 2002-ben is Kunczével vívott a körzetben, akkor az első forduló után az első helyről lépett vissza az SZDSZ-es elnök javára. Varjú tegnap azt mondta, hogy ezt még egyszer nem akarja megtenni.

Forrás: Népszabadság, 2005. szeptember 20.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek