Medgyessy ment, Gyurcsány jött, a munkanélküliség maradt
"Riasztó adatok jelentek meg a foglalkoztatási hivatal és a KSH honlapján is" - hangoztatta Bernáth Ildikó napirend előtti felszólalásában, a 400 ezres munkanélküliségre utalva. Hozzátette: jelenleg 58 ezerrel magasabb a munkanélküliek száma, mint egy esztendővel korábban, 22 ezer a pályakezdő munkanélküli, és a nők foglalkoztatottságában is nagyok a gondok.
Dátum: 2005-09-20 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:01.122814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mit tesz ebben a helyzetben a kormány? - fogalmazta meg kérdését Bernáth, rámutatva: mindössze annyit, hogy nagy garral hirdetik mindenfelé - dübörög a gazdaság. Ez lenne a sikertörténet? - utalt a munkanélküliségi adatokra a politikus, aki szerint munkahelyteremtésre van mielőbb szüksége az országnak. Kifejtette: olyan gazdaság-, és adópolitikára van szükség, amely a hazai kis-, és középvállalkozásokat versenyképessé teszi, ezek a vállalkozások adnak ugyanis munkát a magyar embernek. Ennek ellenére Önök 33 alkalommal emeltek adót - figyelmeztetett Bernáth, kiemelve: minden javaslatunkat érdemi vita nélkül söpörték le az elmúlt három évben.
"Gyurcsány Ferenc folyamatosan arra kéri az ellenzéket, hogy érdemi munkát folytasson, ne beszéljen" - emlékezetett a képviselő, majd így folytatta: ha mindezt komolyan gondolja, akkor érdemben foglalkozzon javaslatainkkal. Végül kifejtette: az elmúlt három esztendőt úgy lehetne összefoglalni, hogy Medgyessy Péter ment, Gyurcsány Ferenc jött, a munkanélküliség azonban maradt.
Csizmár Gábor, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter válaszában kijelentette: a 2002-es kormányváltás óta 300 ezer új munkahely jött létre, és ennél jóval kevesebb, közel 260 ezer szűnt meg. Így jelenleg 41 ezerrel többen dolgoznak, mint 2002-ben - magyarázta a KSH kimutatásaira hivatkozva. Hozzátette: a szocialista kormány szoros kapcsolatot teremtett a munkaerő piac és az oktatási rendszer között. Csizmár végül a magyar gazdaság mutatóit kitűnőnek nevezte.
fideszfrakcio.hu