Biztatóak a cseh gazdasági mutatók
Csehország hazai összterméke 2,5 százalékkal nőtt a második negyedévben a tavalyi második negyedhez képest - jelentették a cseh statisztikai hivatalban előzetes adatként. Az eredmény kissé jobb volt a várakozásnál, de kizárható, hogy pénzügypolitikája szigorítására késztetné a Cseh Nemzeti Bankot, mert a harmadik negyedévben, a sokmilliárdos károkat okozó árvíz miatt, visszaesés várható.
Dátum: 2002-09-10 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:48.309496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyszersmind az első negyedévi GDP-növekedést 2,8 százalékra módosították az előzetesen megadott 2,5 százalékról, ugyancsak a tavalyi hasonló negyedhez képest. A lakossági fogyasztás 3,6 százalékkal volt nagyobb a második negyedévben, mint a tavalyi második negyedévben, az első negyedévi 4,1 százalékos többlet után, ugyancsak éves összehasonlításban. A GDP-t jól növelték a kormánykiadások is: a közfogyasztás a második negyedévben 4,6 százalékkal nőtt a tavalyi második negyedhez képest, L-159 típusú harci repülőgépek megvásárlása miatt. Ezek nélkül a közfogyasztás 2,9 százalékkal nőtt volna, ezt jórészt az állami egészségbiztosítás növekvő kiadásai okozták.
A beruházások 0,5 százalékkal csökkentek, ez javulás az első negyedévi 2,7 százalékos visszaeséshez képest, mindkettő éves összehasonlításban. A statisztikai hivatal kommentárja szerint a cseh gazdaság az első félévben szemlátomást nem szenvedte meg az erős korona exportot fékező hatását, és az EU-piacok és a lengyel gazdaság gyengeségét sem. Július végén pedig a központi bank meredek kamatcsökkentéssel olcsóbbította a cseh valutát. A hivatalban hozzátették, hogy a második negyedévi GDP-adat egészen bizonyosan módosításra szorul - ez decemberben várható -, mert most az adatgyűjtést akadályozta az árvíz. Az első félévben a cseh gazdaság átlagosan 2,6 százalékkal bővült a tavalyi első félévhez képest. A mostani, második negyedévben a tizenkettedik negyedévben volt növekedés a cseh GDP-ben. A Cseh Nemzeti Bank egész évre 2,0-2,7 százalék között várja az átlagos GDP-növekedést, a tavalyi 2,9 százalékos többlet után.
A statisztikai hivatal vezetője, Marie Bohata keddi sajtóértekezletén 1,5-2,5 százalék között valószínűsítette az idei egész évi átlagos GDP-növekedést, főleg az árvíz miatt. A harmadik negyedévre 1,3-1,7 százalékot jósolt éves összehasonlításban a korábban elképzelt 2,3 százalék helyett, kizárólag az árvíz miatt. Hozzátette, hogy újjáépítés némiképp enyhíteni fogja az árvíz növekedést fékező hatását. A korona nem reagált a GDP-adatra, kedd délelőtt 29,97/euró volt a prágai bankközi devizapiacon, ugyanannyi, mint hétfőn későn. A piacon arra számítanak, hogy a központi bank ismét nyíltpiaci beavatkozással igyekszik gyengíteni a koronát, éppúgy, mint hétfőn, amikor a korona áttörte a 30/eurót.
MTI - fidesz.hu