Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvár polgármestere az árvízkárok mielőbbi kifizetését kéri a kormánytól

Szita Károly, Kaposvár polgármestere kedden azt kérte a kormánytól, soron kívül fizessék ki az egy hónappal ezelőtti felhőszakadás és árvíz okozta károk helyreállításához szükséges összeget, hogy még a tél beállta előtt el lehessen végezni a szükséges munkálatokat.


Dátum: 2005-09-20 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:02.592239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A kormány kérésére, a katasztrófavédelmi szakemberekkel közösen, két nap alatt felmértük a károkat, s a megyei területfejlesztési tanácson keresztül azonnal továbbítottuk a 248 millió forint kárigényt, amelyből eddig 50 millió forint előleget utaltak át" - mondta Szita Károly Kaposvárott sajtótájékoztatón.

Az árvízkárokról személyesen tájékozódó belügyminiszter által ígért 10 millió forint gyorssegély azóta megérkezett, s időközben az önkormányzat további 13,5 millió forint rendkívüli segélyt utalt ki, "ez azonban nem helyettesíti a kormány segítségét és a biztosítók kártérítését" - fogalmazott a polgármester.

Az árvíz, illetve a felhőszakadás miatt az elsődleges felméréskor több mint 280 millió forint kárt állapítottak meg; 168 családot ért kár, 67 magántulajdonú ingatlanban 34 millió forint kár keletkezett, azóta még további 24 millió forint kárigényt jelentettek ugyancsak magánszemélyek, valamint 31 önkormányzati tulajdon, köztük intézmények, utak, járdák rongálódtak meg - mondta.

Hozzátette: a napokban tárgyal a területileg illetékes vízügyi igazgatóság vezetőjével a Kapos folyó medrének tisztításáról, a gátak szükség szerinti megerősítéséről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek