Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vacogó fővárosiak: 100 ezer lakásban már fűtenek

Szeptember 20-án már mintegy 100 ezer lakásban megkezdte a hőszolgáltatást a FŐTÁV Rt. A fővárosi távhővel ellátott épületekben szeptember elejétől kérhető a távhőszolgáltatás beindítása.


Dátum: 2005-09-20 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:05.110244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt követően célszerű a fűtést a hőközponti szabályozásra bízni, amely a változékony hőmérsékletű időszakban igazodik a külső hőmérséklethez, és ha felmelegszik az idő, az automatikus szabályzók lekapcsolják a fűtést.

Egy átlagos méretű, 52 négyzetméteres lakás egy napi fűtésének hődíja 2-300 forint a külső hőmérséklettől függően. A budapesti épületek többsége rendelkezik megállapodással a szolgáltató FŐTÁV Rt.-vel az október 15-e előtti időszak távhőellátására vonatkozóan. A már megállapodással rendelkező fogyasztóknál a FŐTÁV a megadott hőmérsékleti határértékek átlépésekor beindítja a szolgáltatást. A megállapodással nem rendelkező tulajdonosi közösségek a hűvös, változékony idő miatt meg kívánják kezdeni fűtést, akkor ezt a közös képviselők, vagy a fűtési megbízottak kérhetik a FŐTÁV Rt. diszpécserszolgálatának 24 órán át hívható 06-80-200-102-es zöld számán, vagy a területileg illetékes üzemegységeknél.

reggel.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek