Ki tudja, mit hoz a múlt! - Költségvetési tervezés szocialista módra
"2004 a nagy költségvetési trükkök éve volt", s a kapkodás, a sodródás és a bizonytalankodás jellemezte a kormány tavalyi lépéseit. A Fidesz vezérszónoka, Varga Mihály leszögezte: az év lezárását követően 5 hónappal ugyanis még mindig változnak a számok. A tervezett 3,8 százalékos hiány helyett most 5,8 százaléknál tartunk, de még mindig nem biztos, hogy ez lesz a végső szám.
Dátum: 2005-09-20 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:06.026277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az országgyűlés egyik legfontosabb feladata, hogy a kormány működését, ellenőrizze, különös tekintettel az adófizetők pénzének felhasználására - kezdte felszólalását Varga Mihály a 2004-es zárszámadással kapcsolatban a parlamentben. Majd a hétvégi Népszabadság-vezércikkből idézett: "Draskovics Tibor háromszor bukott meg. Először, amikor Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztert cserélt. Másodszor, amikor az áfavisszatartásáról mondták ki a számvevők, hogy értelmetlen volt. Harmadszor most, amikor az unió statisztikai hivatala tulajdonképpen csalásnak minősíti a sztrádatrükköt, vagy legalábbis az egyik felét."
Ezért varga Mihály leszögezte, "2004 a nagy költségvetési trükkök éve volt", s a kapkodás, a sodródás és a bizonytalankodás jellemezte a kormány tavalyi lépéseit. Tekintettel arra, hogy az újonnan csatlakozott uniós országok átlagos gazdasági növekedése 5,5 százalékos volt, a magyarországi - 4,2-es - növekedés ehhez képest szerénynek minősíthető, ráadásul a magyar gazdaság továbbra is eladósodási pályán maradt. Nem véletlen, hogy a gazdasággal foglalkozó miniszterek egyike sem maradt a helyén. Annak ellenére, hogy adócsökkentést, az államháztartási hiány csökkentését ígérte a kormány, 2004-ben szinte minden gazdasági adat rosszabb lett, mint 2003-ban volt. 2004 kormányzati, gazdaságpolitikai döntéseit ahhoz hasonlította, amikor egy hajóskapitány még egy lyukat vág a hajóján, hogy az első léken befolyó víz kifolyhasson.
Magyarország tavaly távolabb került az euró bevezetésétől, jelentősen nőtt az államadósság és az államháztartási hiány, illetve az infláció is meghaladta az eredeti prognózist.
Az ÁSZ megállapítására hivatkozva közölte, hogy Magyarország tavaly, a költségvetésben tényleg megjelenő tételek alapján, nettó befizető volt az unióval való pénzforgalmi kapcsolatban, 27 milliárd forint mínusszal zárta az évet. Ugyanis 119 milliárd forintot fizetett be Magyarország, és csak 92 milliárd forint kifizetését sikerült elérni.
Ki tudja, mit hoz a múlt! Ez jellemzi leginkább a kormány költségvetési tervezését. Az év lezárását követően 5 hónappal ugyanis még mindig változnak a számok. A 2004-es, tervezett 3,8 százalékos hiány helyett most 5,8 százaléknál tartunk, de még mindig nem biztos, hogy ez lesz a végső szám.
Amikor Varga Mihály az önkormányzatok központilag finanszírozatlan feladatnövekmény miatti növekvő hiányáról beszélt, Göndör István kiabált közbe, aki azt ordította, hogy fejlesztésekre költötték a pénzt az önkormányzatok. Göndör bekiabálására Varga Mihály megjegyezte, tudtával Göndör képviselő úr városában, Nagykanizsán nem annyira a fejlesztésekre megnövekedésére költöttek sokat.
A tervezett 4,5 % helyett 6,8 % lett az infláció, csökkentek a reálbérek. Ezzel kapcsolatban arra is rámutatott Varga Mihály, hogy a zárszámadási törvény általános indokolásában, 278. oldal közepén maga a kormány is beismeri az alábbiakat: "Az 1996 óta nem tapasztalt reálbér csökkenést a költségvetési bérek visszafogása, az átlagos SZJA teher növekedése és az infláció átmeneti gyorsulása magyarázzák."
Felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy míg ezek a negatív jelenségek határozták meg a költségvetést, az adófizetők pénzének elköltését, a kormány privatizációs gyakorlatát az ÁSZ is bírálta. Szokatlan ugyanis az az eljárás, amire a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja körül került sor, amikor a második fordulóban olcsóbban lehetett hozzájutni a vállalathoz, mint amennyit az elsőben megajánlottak a vevőjelöltek. Ezen kívül rámutatott: a Mol-részvények elhamarkodott és rossz stratégia alapján történő eladása is mintegy 200 milliárd forintos veszteséget okozott az adófizetőknek.
fideszfrakcio.hu