Sarkozy szerint túlhaladta az idő az egyház és állam szétválasztását szabályozó törvényt
Rászorulna egy kis "tisztogatás" az éppen száz éve meghozott, az állam és egyház szétválasztását kimondó 1905-ös törvényre - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter. Sarkozy százéves tabut döntögetve megváltoztatná az egyház és állam rigorózus szétválasztását.
Dátum: 2005-09-20 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:07.066226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar származású politikus hétfőn tartott előadásában megkérdőjelezte, hogy e törvény a továbbiakban sem szorulna változtatásra. A Politikai és Morális Tudományok Akadémiáján éppen az 1905-ben, Jean Jaures szocialista politikus közreműködésével elfogadott törvény centenáriuma alkalmából rendeznek háromnapos előadás-sorozatot.
Míg Jacques Chirac köztársasági elnök "templomi alappillérnek" nevezte az 1905-ös törvényt, amely kimondja az állam és az egyház szétválasztását, Nicolas Sarkozy, nem tagadva a törvény jelentőségét, megkérdőjelezte, hogy e törvény a továbbiakban sem szorulna változtatásra.
Miközben elismerte, hogy az állam és egyház szétválasztását kimondó törvény "jó és stabil" jogszabály, Sarkozy sürgette, hogy a törvény politikai harcokban alkalmazott szövegét konszenzusos, kiegyensúlyozottságot tükröző környezetben szerepeltessék.
rosszul értelmezik a törvényt a szektás laikusok
Száz év alatt megváltozott Franciaország - figyelmeztetett Sarkozy. Rámutatott: a törvény nem tilt, hanem szabadságot ad. Hibásan értelmezik tehát ezt a jogszabályt azok a szektás laikusok, akik a civil társadalmat akarják megvédeni a vallással szemben. Felidézte: száz éve "Franciaország a vidék országa volt", ahol "az elemi iskolába mentünk, s utána hittanórára", míg "ma Franciaország a külvárosok országa, ahol még mindig megvan a tanító, de gyakran már egyedül" (tehát a hittanár nélkül - a szerk.) Úgy látta: itt az idő, hogy ezt az egykor jó törvényt a ma multikulturális Franciaországára alkalmazzák.
Sarkozy saját szerepét is egyedülálló lehetőségként jelölte meg a törvény módosítására, hiszen, mint aláhúzta, még nem volt példa arra, hogy a belügyminiszter a kultuszminiszter posztját is betöltse. A jobboldali UMP elnöke hozzátette: a változtatás lehetővé tenné, hogy a hívek építkezhessenek és anyagi előnyökben részesülhessen egyházuk. Sarkozy egy 2004-ben megjelent könyvében sürgette, hogy a törvény módosítása tegye lehetővé a mecsetek finanszírozását és az imámok képzését közpénzekből - emlékeztet a Le Monde.
Nem jelent veszélyt a vallás
Sarkozy az őt ért támadásokra a franciaországi iszlám integrációjának szükségességével érvel. Mint korábban leírta, a muzulmánok nem élhetnek alapjogaikkal, nem gyakorolhatják szabadon vallásukat.
A belügyminiszter a franciaországi vallásgyakorlás kontextusába helyezné az iszlámot, amely szerinte "képes integrálódni egy demokratikus, pluralista és laikus társadalomba". Sarkozy kijelentette: éppúgy, ahogy a rabbiképzés intézményes rendszere működik Párizstól Jeruzsálemen át Tel-Avivig, megvalósítható lenne az imámok képzése Párizstól Marokkóig.
Sarkozy aláhúzta: nem látja fenyegető veszélynek a vallást, mely szerinte inkább stabilizálhatja az országot. Fontosnak látta ugyanakkor a belügyminiszter a vallások közötti párbeszédet.
Forrás: MNO-összeállítás, 2005. szeptember 19.