Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2002 óta harminc százalékkal nőtt a munkanélküliek száma Győr megyében

Győr-Moson-Sopron megyében 30 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküliek száma a 2002-es kormányváltás óta, s ma már több mint 10.200-an keresnek munkát - mondta Szakács Imre országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján, Győrött.


Dátum: 2005-09-20 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:07.356616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar gazdaság egyik zászlóshajójaként számon tartott Győr városában is 23 százalékkal több a regisztrált munkanélküli napjainkban, mint amennyi 2002 májusában volt. Csoportos létszámleépítés keretében 1.300-an veszítették el állásukat eddig ebben az évben a megye településein. A vállalkozások mellett a megyei kórházat is érintette a csoportos létszámleépítés: a fekvőbeteg-intézményben 143 munkatárstól válnak meg. Ugyanakkor a megyei munkaügyi központban bejelentett álláshelyek száma egy év alatt a felére csökkent. Ez azt jelenti, hogy kisebb az elhelyezkedés esélye, mint amilyen az ország uniós csatlakozásakor volt. A politikus szerint a legelszomorítóbb, hogy a pályakezdők is mind nagyobb számban állástalanok. Példaként említette, hogy Győrött és környékén az utóbbi egy évben 30 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküli fiatalok száma. Ezen a helyzeten segítenének azok a Fidesz-javaslatok, amelyeket a jelenlegi kormány sorra lesöpört a parlament asztaláról - mondta Szakács Imre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek