Még visszaigényelhetők az elkobzott földek
Továbbra is lehetőségük van a külföldi állampolgároknak a kisajátított szlovákiai földek visszaigénylésére, mivel a pozsonyi alkotmánybíróság még májusban felfüggesztette a nevesítéssel kapcsolatos határidőt. Szakemberek azt javasolják a magyarországi örökösöknek, hogy minél hamarabb nyújtsák be igényüket a földtulajdon visszaigénylésére, mivel nem lehet tudni, hogy az alkotmánybíróság mikorra tűzi ki az új határidőt.
Dátum: 2005-09-20 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:12.469342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A földek nevesítését eredetileg szeptember elsejei határidővel kellett volna elvégezni, ám az alkotmánybíróság ezt a határidőt még májusban felfüggesztette. Gál Gábor (MKP) parlamenti képviselő lapunknak elmondta: az alkotmánybíróság azért döntött így, mert kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a nevesítetlen földeket kisajátíthatja-e ilyen módon az állam. Az alkotmánybíróság meg nem határozott időn belül fog dönteni a kérdésről.
Szabó Olga jogász fontosnak tartotta kiemelni, hogy azok a magyar állampolgárok, akiknek még vannak örökölhető földjeik Szlovákiában, mindenképpen rendezzék a tulajdonukat. Az alkotmánybíróság ugyanis nem tudni, hogyan dönt, és mikorra tűzi ki az újabb határidőt.
Fontos tudni, hogy csak azokat a földterületeket lehet visszakérni, amelyeknek a tulajdonosait a második világháborút követően nem telepítették ki Magyarországra, a kitelepítettek vagyona ugyanis nem örökölhető. Szabó Olga szerint egy 1946-ban kötött egyezmény értelmében Magyarország kötelezte magát, hogy az elkobzott földek miatt a kitelepítetteket kárpótolja. Ebben a kérdésben azonban a mai napig nem történt előrelépés, sem az elmúlt rendszerben, sem azóta nem vállalta fel senki a kárpótlás rendezését. A Fidesz erre vonatkozólag még július elején előterjesztett egy törvényjavaslatot, de a tervezetet még bizottsági szinten sem tárgyalták.
Szabó szerint azonban a kitelepítettek esetében is érdemes a tulajdonnak utánanézni, különösen a kitelepítés előtti generáció tulajdonának.
"Ilyen helyzet például, amikor a nagyszülőket telepítették ki Magyarországra, a dédszülők vagyonát kell felkutatni. Jelenleg Lipótszentmiklós környékén zajlik ilyen eljárás, ahol a dédszülők után egy erdőt örökölhetnek a magyarországi leszármazottak" - tájékoztatott Szabó Olga.
A földügyek rendezésénél először is az illetékes kataszteri hivatalhoz kell fordulniuk a tulajdonosoknak, hogy a telekkönyvi kivonatban ellenőrizzék a tulajdonviszonyt; a tulajdonlap alapján kell elindítani a hagyatéki eljárást. Ezt Szlovákiában az illetékes járási bíróságra benyújtott beadvánnyal lehet kérvényezni, és számos mellékletet kell csatolni. A szükséges okiratokat szlovákra kell lefordíttatni.
Czigler Mónika (hídlap)
fideszfrakcio.hu