A minisztercsere sem tett jót a gazdáknak
Miért nem zajlanak zavartalanul a mezőgazdasági kifizetések a minisztercsere után sem? - kérdezte Fülöp István napirend utáni felszólalásában.
Dátum: 2005-09-20 20:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:12.784366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő elmondta, hogy az elmúlt három évben még rosszabbak lettek a családi gazdálkodók esélyei, nem lettek nyertesei az európai uniós csatlakozásnak. Fülöp István szóba hozta a területalapú támogatások késlekedését, a családi gazdaságok támogatásának megnyirbálását, az áfa- és kamattámogatások visszatartását, valamint a két évvel ezelőtti aszálykár rendezetlenségét. Az ellenzéki képviselő megjegyezte, hogy vannak, akik korábbi negatív tapasztalataik alapján már nem is nyújtanak be támogatási kérelmet. Fülöp István azt is problémának nevezte, hogy az Európai Unió 3.555.000 hektárra fizet támogatásokat, amiket 5 millió hektáron gazdálkodók között kell szétosztani. A képviselő szerint a kormánynak jobban kellett volna harcolnia a magyar gazdák érdekeiért két évvel ezelőtt Koppenhágában - ahogyan a lengyelek és a csehek tették. Fülöp István szerint a magyar gazda nyílt ember, így nyitott kézbe szeret belecsapni.
A felszólalásra reagáló Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára kifejtette, hogy a kormány keze mindenki felé nyitva áll - aki nyitott kézzel közeledik hozzá. A politikus szorgalmazta, hogy a képviselő működjön velük együtt, segítse a gazdákat, hogy kihasználják az EU kínálta lehetőségeket, megtalálják helyüket az unióhoz csatlakozott Magyarországon. Az államtitkár megígérte, hogy a képviselő konkrét felvetéseire az agrártárca válaszol írásban.
MTI - fideszfrakcio.hu