Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea szerint az Egyesült Államok nukleáris támadást készít elő ellene

Észak-Korea szerdán azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a Phenjan nukleáris programjáról szóló hatoldalú tárgyalásokat Észak-Korea lefegyverzésére és az ellene való nukleáris csapás előkészítésére használja fel.


Dátum: 2005-09-21 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:16.638798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erről szóló kommentár a Koreai Munkapárt napilapjában, a Rodong Szinmunban jelent meg és a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte két nappal a pekingi tárgyalásokon két év után elért első közös nyilatkozat közzététele után.

A nyilatkozatban Phenjan ígéretet tett arra, hogy feladja nukleáris programját gazdasági segélyek és biztonsági biztosítékok fejében. Kedden azonban Észak-Korea már azt követelte, hogy előbb az Egyesült Államok szállítson neki a bizalom jeléül könnyű vizes atomreaktorokat, és csak ezután hajlandó atomfegyverprogramját felszámolni.

A két Korea, Kína, Japán, az Egyesült Államok és Oroszország képviselői által aláírt közös nyilatkozat leszögezte, hogy jelenleg nincsenek atomfegyverek a Koreai-félszigeten és az Egyesült Államoknak nincsen szándékában sem nukleáris, sem hagyományos fegyverekkel támadást indítani Észak-Korea ellen. Washington és Phenjan ígéretet tett egymás szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartására, valamint a kapcsolatok fokozatos normalizálására is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek