Kínai filmhét az Urániában
Kínai filmhét kezdődik hétfőn Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban; a vetítéssorozat a Postások a hegyekben című film díszbemutatójával indul - közölték a szervezők.
Dátum: 2005-09-21 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:18.210321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tizenegy alkotást bemutató filmhét a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös programja. Az 1999-ben készült Postások a hegyekben Kínában Arany kakas-díjat kapott és elnyerte a Tokiói Nemzetközi Fesztivál fődíját, emellett számos külföldi elismerésben részesült.
A további programban szerepel a Női edző, férfi játékosok; a Dzsingisz kán; az Öt arany virág; A vakok színei; Az út haza; a Bánat a sárga folyó felett; a Kit érdekel; a Hogy legyen szeretet; a Fürdő; a Tigris és sárkány, valamint a Fürdő című alkotás.