"Gyurcsány Ferenc elvtársnak": családtagokat sem kímél az MSZP-s belháború
Végképp elszabadultak az indulatok a Pest megyei 6. számú választókörzet MSZP-s belharcainak során: gyalázkodó, sőt köztörvényes bűncselekményeket sejtető röplapok, e-mailek keringenek a térség településein.
Dátum: 2005-09-21 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:19.158867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyik brosúra szerzője azzal vádolja meg a "reformerek" vezetőjét, Lakatos Sándort, hogy a Fidesz pénzeli, mivel édesanyja a Fidesz országgyűlési képviselőjének, Czerván Györgynek az alkalmazottja. Lakatos Sándorné, aki több mint két évtizeden át volt MSZMP-tag, és két éve lépett be az MSZP-be, elmondta: egész életében eltökélt baloldali volt, de most kilép a pártból, mivel a pártvezetés még csak tudomást sem vesz a felháborító állapotokról. Hiller István válaszra se méltatta férje segélykérő levelét.
MSZP ébresztő! MSZP ébresztő! - ez a címe annak a nyílt levélnek, amelyet "Gyurcsány Ferenc elvtársnak", mint a párt országos választási bizottsága elnökének, Hiller István elnöknek és Szekeres Imre alelnöknek, valamint a "Fidesz Központjának", a megyei és önkormányzati vezetőknek, médiumoknak címeztek, és amely fénymásolatban terjedt a környéken.
A magukat "baloldali szimpatizánsoknak és baloldalra szavazóknak" nevező írók a Magyar Nemzet július 27-i riportjára hivatkozva húzzák meg a vészharangot. (Az írásban Németh Imre volt agrárminiszter országgyűlési jelöltté választásának botrányos körülményeiről számolt be lapunk.) A helyi baloldaliak ennek kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy ami Nagykátán történik, tömegeket fordíthat el a párttól. A levél szerint a belső hatalmi harcok során, a reformszárny lejáratásának érdekében még a büntető törvénykönyvbe ütköző "felbérelések" is történtek, amikről bizonyíték is van. "Az MSZP felső vezetésének lépnie kell, mert újabb botrányok vannak kialakulóban." - írják.
Gyurcsány, Szekeres és Hiller elvtársak közbelépésére hiába vártak a jó szándékú baloldalra szavazók és szimpatizánsok. Viszont nemsokára megszületett a "válaszcsapás" egy újabb fénymásolatban terjesztett levél formájában. Ennek írója Lakatos Sándort azzal támadja meg, hogy édesanyja Czerván Györgytől, a térség fideszes országgyűlési képviselőjétől "kap pénzt", mint könyvelő. De terítékre kerül Czikó György leányának állítólagos kapcsolata is egy befolyásos, ifjú szocialistával. Czikó György egyébként a jelenlegi vezetéssel elégedetlen párttagok országgyűlési képviselőjelöltje. Szabó Imre megyei pártelnök viszont a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a körzetben egyetlen legális képviselőjelöltje van a pártnak, ő pedig Németh Imre volt agrárminiszter.
Lakatos Sándor édesanyját annyira megdöbbentették a történtek, hogy úgy döntött, kilép az MSZP-ből, annak ellenére, hogy egész életében elkötelezett baloldali volt:
- Nem találok erre az eljárásra szavakat. Én 39 éve vagyok a téesznél. Az Aranyszarvas Rt. és a szövetkezet könyvelési munkáját végzem, főnököm valóban Czerván György, a Fidesz országgyűlési képviselője, de a politika sohasem játszott semmiféle szerepet a kapcsolatunkban. Megértettem volna azt is, ha elküld, de amikor megkérdeztem erről, azt mondta, amíg bírom, csináljam, ne is jusson eszembe ilyesmi. A munkahelyen senki sem politizál, se én, se a többi munkatárs, se ő. Szóba sem jön ilyesmi. Aljasság, hogy most a fiamat velem akarják lejáratni, hogy a hatalomért semmi se drága, hogy ilyen gátlástalanul próbálják szembefordítani az embereket egymással. És ami a legszörnyűbb, amit nem gondoltam volna: a pártvezetés ölbe tett kezekkel tűri mindezt. A férjem - aki szintén párttag - levélben kért azonnali találkozót a pártelnöktől, mivel ezt a rágalmazó írást 200 párttagnak juttatták el, és fénymásolatban is terjesztették a nem párttagok között. A fiamnak egyébként cáfolhatatlan bizonyítékai vannak az iromány szerzőinek kilétéről - sajnos nekik is van párttagkönyvük, nem is akármilyen beosztásban vannak - de azt szerette volna, ha ez az ügy a párton belül rendeződik. Hiller István és Szekeres Imre még csak válaszra sem méltatta férjemet. A választókerületben tarthatatlan állapotok vannak, de ez sem érdekel senkit odafönt. Idehozzák Németh Imrét, "eszi, nem eszi, nem kap mást" alapon. Ez lenne a lendület, a megújulás és főként az igazságosság, a bátorság? - teszi fel a kérdést Lakatos Sándorné. Mint mondja, sokat dolgozik, nincs ideje a bíróságra járni, de a rágalmazók úgy is ismeretlenek maradnának, mert, ahogy fogalmaz, a "nagyhatalmú urak ezt is el tudnák intézni". Ezért fordult inkább a nyilvánossághoz.
Czerván György az eset kapcsán annyit mondott: szomorúnak tartja, hogy idáig fajultak a dolgok, de ahogy eddig sem, ezután sem kíván foglalkozni az MSZP belügyeivel. Idestova nyolc éve képviseli a térséget, kormányon és ellenzékben egyaránt, és az itt élők érdekében igyekszik megtenni mindent, amit tud.
Annyi bizonyos: a 6. számú választókörzetben fortyognak az indulatok. Jó néhány elhivatott szocialista párttag már azt sem tudta "megemészteni", hogy Doszpot Péter, úgynevezett sztárrendőrt varrták a nyakukba jelöltként az előző választásokon. A térségben Czerván György, a Fidesz jelöltje nyert, Doszpot listáról került be a parlamentbe. Neki legalább azért volt valami kötődése Nagykátához, de országgyűlési munkássága - finoman fogalmazva is - észrevehetetlen maradt, attól eltekintve, hogy megfelelő képzettség nélkül kívánt elhelyezkedni a pénzügyőrségnél, a különleges ügyek főosztályának kábítószeres bűnözéssel foglalkozó részlegénél. Most pedig itt van Németh Imre, bukott agrárminiszter, aki még a baloldali gazdák körében sem túl népszerű.
Háttéralkuról is hallani, miszerint Németh Imre a második fordulóban vissza fog lépni az SZDSZ javára. Ezt cáfolták az illetékesek, de a gyanú azért eleven: "Megint átráznak minket" - vélekednek jó néhányan. Hiller és Gyurcsány színrelépése a baloldali érzelmű fiatalokban komoly reményeket keltett, ahogy egyikük fogalmazott, elhitték, hogy valóban lehetséges a megújulás, hogy az MSZP valóban egy alulról építkező, demokratikus, a tehetséget díjazó párttá válik, ami teret nyújt a fiataloknak. Aztán kiderült, az összefonódások erősebbek, a megcsontosodott hatalmi viszonyok fenntartásához, a "lendületes" szlogenekkel ellentétben, a felső vezetés asszisztál. Pillanatnyilag a 6. számú választókerületben két MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt van, valamint két választókerületi elnök, és a regisztrált tagság számáról sincs egyetértés. Etikai eljárások, büntetőfeljelentések, gyalázkodó röplapok, őrző-védőkkel biztosított taggyűlések, megalázott és kiábrándult szocialisták - a hatalmi harc mérlege.
Forrás: Magyar Nemzet