Saját kft.-vel béreltette Gyurcsány a lakásukat
A Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára otthonaként funkcionáló szemlőhegyi villa 159 négyzetméteres lakását csaknem öt éven át "bérbe adták" évi 16 millió forintért a Fittelina Kft.- nek. Ennek ügyvezetője kezdetben Dobrev Klára, majd 1999-től miniszteri kinevezéséig Gyurcsány Ferenc volt. Kérdés, hogy a Szemlőhegy u. 42. szám alatti ingatlanban valóban lakott-e Gyurcsányon, nején, illetve a kormányfő jelenlegi és korábbi házasságaiból származó gyermekein kívül más is. Netán színlelt szerződés köttetett a villalakók és az általuk fémjelzett Fittelina Kft. között adófizetési kötelezettség elkerülésére?
Dátum: 2005-09-21 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:20.725378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet mai tényfeltáró riportjában cégadatok fénymásolatait közölve ad hírt a Gyurcsány-Dobrev házaspár különös lakásbérbeadási történetéről.
Az egykor szobafestő, majd rettegett pártállami káder Apró Antal által megszerzett rózsadombi villában sok éve lakja már Apró Piroska, az 1956-os megtorlások egyik vérbírójának, bizonyos Jahner-Bakos Mihálynak az özvegye, valamint az Apró-famíliába benősült Gyurcsány Ferenc. A villa egyik 159 négyzetméteres lakását Dobrev Klára 1995-ben vásárolta meg az önkormányzattól 8,6 millió forintért. Ám akkor a vételárnak csak 10 %-át kellett megfizetnie, a további 7,8 millióra 25 éves részletfizetési kedvezményt kapott. Az Apró-unoka saját lakását szinte rögtön a vásárlás után bérbe adta saját kft.-jének a vételár csaknem kétszereséért, 16 millió forintért a Fittelina Kft.-nek.
A polgári napilap szerint felvetődik a kérdés, hogy vajon a Fittelina Kft. kötött-e szerződést bárkivel is a gyurcsányi otthon bérbe adására? A kormányfő felesége, Dobrev Klára nevén lévő lakás bérbe adásának címén a cég egészen 2000-ig 16 millió forintot könyvelt el. Így addig minden esztendőben a 16 millió forint 16,6 %-át, azaz évente 2,656 millió forintot leírhatott költségként, ezzel csökkentve a Fittelina Kft. adóalapját.
A Magyar Nemzet felhívja a figyelmet, amennyiben bérlők nem lakták Gyurcsányékkal együtt a 159 négyzetméteres lakást, feltételezhető, hogy színlelt szerződés tette lehetővé több éven át a kormányfőnek és feleségének a társaságiadó-fizetési kötelezettség egy részének elkerülését.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu