Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árvízvédelmi indítvány tárgysorozatba vételét javasolta az önkormányzati bizottság

Az ár- és belvízzel veszélyeztetett területek védelmére a kormány készítsen átfogó középtávú tervet - áll abban a képviselői indítványban, amelyet az önkormányzati bizottság szerdai budapesti ülésén tárgysorozatba vételre javasolt, de általános vitára nem.


Dátum: 2005-09-21 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:22.876054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balsay István (Fidesz) országgyűlési határozat-tervezetének indoklása szerint csak minden második település rendelkezik belvíz-elvezetési programmal, és a veszélyeztetett területeken nem változtatnak az építési szabályzatokon sem. Az épülő autóutak, ipari és lakóparkok, a lebetonozott felületek is megváltoztatják a térség vízrajzát, így nagyobb eséllyel alakulhat ki belvíz - hívta fel a figyelmet.

Balsay István azt is el akarja érni, hogy Magyarország, mint az Európai Unió árvízszempontból legveszélyeztetettebb országa, kezdeményezzen az unió intézményeinél egységes tervezési, vízelvezetési, biztosítási és kárrendezési gyakorlatot.

A képviselő a kérdésben felelős belügyi, földművelésügyi és környezetvédelmi tárca tevékenységének összehangolását is szorgalmazta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek