Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A termálvíz lehetne a magyar gazdaság alapja

A turizmus mellett az energetika, az élelmiszer-, gyógyszer-, és építőipar fejlesztése is kapcsolódhatna a termálvíz alapú nemzeti ipar megteremtéséhez - vélekedtek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakemberei szerdán budapesti konferencián.


Dátum: 2005-09-21 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:24.359094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Átgondolt, összehangolt, hosszú távú tervekre van szükség az ország gazdasági fejlődéséhez és az uniós támogatások elnyeréséhez, ehhez pedig az ország adottságainak kihasználása elengedhetetlen - vélekedett Petykó Zoltán, a BKIK elnöke. Az elnök ezt a BKIK megalapításának 155. évfordulója alkalmából rendezett kamarai napok nyitókonferenciáján, a termálvízre alapozott nemzeti iparról szóló fórumon mondta. Hangsúlyozta: a BKIK sokat tesz azért, és támogatja a vállalkozásokat abban, hogy Magyarországról a gyógyvizek és az egészségturizmus jusson az emberek eszébe.

A kamara keretet és teret ad a vállalkozóknak céljaik megvalósításához mondta, hozzátéve: ígéretet kaptak arra, hogy a gyógyturizmus fejlesztése bekerül a második Nemzeti Fejlesztési Tervbe. Fontosnak tartják, hogy változás történjen a támogatások terén: a jövőben a vállalkozók igényeihez és ötleteihez alakítsák a támogatásokat és ne fordítva, így a termálvízhez kapcsolódó vállalkozások számára is nagyobb lehetőségek nyílnának. Ruszinkó Ádám, az EuroSpa Kft. turisztikai igazgatója Magyarországot a termálvíz mennyisége és minősége szempontjából nagyhatalomnak nevezte.

Kiemelte azonban, hogy az ország még nem épít eléggé a gazdaság 2-2,5 százalékát reprezentáló iparágra. Ismertetése szerint Magyarországon 2001 és 2003 között 32 milliárd forintos állami támogatással 100 milliárd forintnyi termálvízhez kapcsolódó beruházás valósult meg, 90 új fürdő és szálló épült, és 3.000 új munkahely jött létre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek