Szigorú EU-feltételek a dohánygyáraknak
Az EU bírósága két nagy brit dohánygyár keresetét elutasítva érvényben hagyta előzetes végzésével azt a tavalyi uniós jogszabályt, amely 2003-tól megtiltja a cigarettagyártóknak, hogy egyes termékeiket "light" és "mild" (könnyű, illetve enyhe) jelzőkkel lássák el. Az indoklás szerint az ilyen megjelölések törvénybe ütköző módon keltik azt a benyomást, hogy egyes dohányáruk kevésbé károsak, mint mások.
Dátum: 2002-09-10 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:50.206491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az uniós jogszabály ellen az Imperial Tobacco és a British American Tobacco emelt kifogást a luxemburgi székhelyű bíróság előtt, azzal az érvvel, hogy a betiltott jelzők az adott cigaretta-márkanevek részei, s így a tilalom a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat sérti. Az EU rendelkezése értelmében 2003. szeptember 30. után a gyártók nem használhatják a "light" és a "mild" jelzőket, emellett a dohányzás egészségügyi veszélyeire figyelmeztető felhívást is nagyobb területen, s erőteljesebb megfogalmazásban kell feltüntetniük a csomagoláson. A jogszabály értelmében egyes márkaneveket is meg kell változtatni; a Philip Morris Co. például nem használhatja a Marlboro Lights, az RJR pedig a Camel Lights termékneveket.
Az EU nem először csap össze a dohányiparral. Két éve a luxemburgi uniós bíróság még a gyártóknak adott igazat, amikor a szabad versennyel ellentétesnek mondta ki és megsemmisítette a dohányreklámok uniós tilalmát. Az unió erre reagálva indította el új dohányzásellenes kampányát, amelynek része a vitatott jelzők használatának tilalma is - írta a Dow Jones.
A brüsszeli bizottság adatai szerint az Európai Unió országaiban évente 500 ezren halnak meg dohányzással összefüggő betegségekben. Az Imperial Tobacco részvénye kedden kora délután 0,36 százalékos nyereséggel 1094,00 penny, a British American Tobacco papírja 2,43 százalékos drágulással 778,50 penny volt a londoni értéktőzsdén (LSE).
MTI - fidesz.hu