Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új irányítótorony a debreceni repülőtéren

Átadták szerdán a debreceni repülőtér új irányítótornyát, amely 92,5 millió forintba került. Az ünnepségen Kósa Lajos, a város polgármestere elmondta: a beruházáshoz a forrásokat teljes egészében a város tulajdonában lévő vagyonkezelő holding biztosította.


Dátum: 2005-09-21 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:26:26.693569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester hozzátette: a légikikötőre eddig Debrecen önkormányzata négymilliárd forintot fordított és ebből mindössze 30 millió forintot kapott az állami költségvetésből. Példaként említette, hogy eközben a Ferihegyi repülőtér fejlesztésére 50 milliárd, a Ferihegy 2 terminálra 12 milliárd forintot fordítottak a kormányok. Megjegyezte, ebből az összegből talán egymilliárd forint juthatott volna a regionális szerepet játszó debreceni repülőtérre is. Szerinte tarthatatlan az a helyzet, hogy a központi költségvetésből szinte teljes egészében csak a Ferihegyi repülőteret fejlesztik. Hozzátette: a kormány decentralizált szervezeteinek képviselői viszont minden segítséget megadtak a debreceni repülőtér eddigi fejlesztéséhez, például a most átadott irányítótorony, valamint meteorológiai állomás irodái beruházásához.

A debreceni repülőteret üzemeltető Airport Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója, Jenei Zoltán elmondta: néhány év alatt a légikikötő utasforgalma 1.800-ról több mint 30 ezerre nőtt, idén várhatóan a 35 ezret is meghaladja. Az új irányítótorony kialakítását az tette szükségessé, hogy korábban egy katonai rendszerben működő épület szolgált erre a célra, amely azonban már nem felel meg a nemzetközi polgári repülés előírásainak. A közel 100 millió forintos fejlesztés része az Országos Meteorológiai Szolgálat debreceni főállomásának, valamint a légi irányítást végző dolgozók irodáinak kialakítása is.

Kósa Lajos polgármester beszédében jelezte, hogy az év végéig további fejlesztés várható a repülőtéren. Ehhez a kormányzat mintegy 200 millió forinttal járul hozzá, ami azonban jóval kevesebb, mint a 2004-ben Medgyessy Péter miniszterelnök által beígért 560 millió forint.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek